Rali: Talmácsi a Maricsek Team színeiben indul az idei ob-n

Vágólapra másolva!
2012.02.23. 17:47
Címkék
A Maricsek Team színeiben áll rajthoz Talmácsi Gábor a rali ob idei szezonjában. A 2007-es 125 köbcentiméteres gyorsaságimotoros-világbajnok és a magyar ralipályákon jól ismert csapat a Szilveszter-ralin  már együtt dolgozott, valamint az idei szezont is közösen építették fel. Hogy milyen autóval indul Talma, és ki lesz a navigátora, arra a márciusi csapatbemutatón derül fény.

„A Szilveszter-ralin ismerkedtem meg a Maricsek Teammel, és azonnal megtetszett a lendületes, nagyon motivált, összeszokott csapat – nyilatkozta Talmácsi. – Miután nekem ez lesz a tanulóévem a raliban, nagyon fontos, hogy olyan erős hátterem legyen, amely biztosítja számomra a fejlődési lehetőséget. Közösön állítottuk össze az idei évemet, amiben sok segítséget kaptam a gárdától, úgyhogy igazán nem is volt kérdéses, hogy az idén nála versenyezzek. Nagyon bízom az eredményes közös munkában.”

Legfrissebb hírek

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
30 perce

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
32 perce

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
38 perce

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
39 perce

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
41 perce

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
46 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik