Turán Frigyes Jordániában kezdi meg a vb-menetelést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.04.07. 15:03
null
Lehullt a lepel Turánék idei autójáról
Címkék
Az idén szinte állandó magyar résztvevője lesz a rali-világbajnokságnak: a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a jövő hét végén kezd a jordániai viadalon, majd további hat futamon indul.

A csütörtöki, szentendrei sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 37 éves pilóta és navigátora egy Ford Fiesta S2000-es versenyautóval az észt Markko Martin csapatában száguld majd jövő csütörtöktől szombatig a jordániai utakon. Az első és a második napon hat-hat, a zárónapon pedig nyolc gyorsasági szakaszt bonyolítanak le.

A sajtótájékoztatón jelen volt Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) frissen megválasztott elnöke, aki kijelentette, nagyon büszke a csapatra, és biztosította Turánékat, hogy minden segítséget megad a versenyzésükhöz.

"Az idén már nem a tapasztalatszerzés a célunk, mindent elkövetünk majd a minél jobb eredmények elérése érdekében – mondta a távirati irodának Turán Frigyes. – Nem titkolt vágyunk, hogy kategóriánkban az év végén az ötödik helyen végezzünk.”

A csapat már pénteken útra kel a verseny színhelyére, hogy teszteljék az autót, illetve az embert és gépet próbáló pályákat.

A magyar duó tavaly négy versenyen indult, a bolgár vb-futamon a rendkívül előkelő nyolcadik, pontszerző helyen végzett.

A Turán, Zsiros kettős a jordániai száguldást követően az Olasz-, a Görög-, a Finn-, a Német-, a Francia- és a Spanyol-ralin indul.

Legfrissebb hírek

NHL: folytatódik a Calgary vesszőfutása, tovább menetel a Devils

Amerikai sportok
1 perce

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
1 perce

A címvédő ETO Debrecenbe utazik, Kaproncán javíthat az FTC

Kézilabda
45 perce

Luka Doncic 49 pontot szórt, odahaza nyert a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
46 perce

Videó: a magyar csatár győztes gólt lőtt Brazíliában, az utolsó percben

Légiósok
1 órája

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
1 órája

Úszás: Kós Hubert 50 háton is triplázott a világkupa-sorozatban

Úszás
2 órája

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik