Rali: a Turán, Zsiros páros hét vb-futamon áll majd rajthoz

Vágólapra másolva!
2011.03.07. 12:05
Címkék
Turán Frigyes és Zsiros Gábor tavaly első magyar párosként pontot szerzett a rali-világbajnokságon (s nem utolsósorban bemutatta az év esését a katalán futamon), az idén pedig még nagyobb dobásra készül. Immár hivatalos, hogy a páros rajthoz áll a világbajnokság hét futamán, azokon a viadalokon, amelyek beleszámítanak a Super2000-es értékelésbe – vagyis komplett sorozatot teljesít.

„Talán fura, hogy egy hatalmas bukással végződő futam győzte meg a gyári Ford-csapat vezetőit arról, hogy érdemes nekünk segíteni, de tényleg így történt. Malcolm Wilson csapatfőnöknek az volt a véleménye: jobb a hetedik helyről a határokat feszegetve kiesni, mint a huszadik hely környékén kullogni. Ám hiába akartak segíteni, az új WRC-korszak kezdetén vadonatúj fejlesztésű autót számunkra lehetetlen küldetés kibérelni – ezért döntöttünk a megfizethetőbb S2000-es mellett” – mondta Turán Frigyes, aki Markko Märtin csapatánál folytatja.

A korábbi észt versenyző öt vb-futamot nyert meg, és az elitsorozat összetettjében bronzérmes volt a legjobb pozíciója, úgyhogy biztosan szolgálhat egy-két jó tanáccsal Turánnak. Ráadásul ők ketten egykorúak, s ez is könnyíti a közös munkát, amely egy tallinni teszttel már el is kezdődött – mínusz 29 fokban, hófalak között.

„Izgalmas volt a tréning, hiszen a Fiesta is ismeretlen volt számomra, és hóban sem vezettem még, de az első perctől kezdve jól éreztem magam a kormány mögött. A teszt végén Markko beült mellém, és tanácsokat adott, ami nagyon hasznos és kellemes élmény volt” – mondta Turán, aki az április közepén esedékes Jordán ralin kezdi az idényt, s a hét helyszín közül mindössze a katalán és a francia futam pályáit ismeri, vagyis biztosan tartogat számára meglepetéseket a szezon.

Legfrissebb hírek

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
30 perce

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
37 perce

Női vízilabda ob I: a KSI vendégeként nyert a Szeged

Vízilabda
40 perce

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
41 perce

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
51 perce

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
55 perce

A Körmend és az Atomerőmű is 100 pont fölé jutott, a Falco egy ponttal maradt el tőle a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik