Dakar 2009: a költözés ellenére összesen 530-an jelentkeztek

Vágólapra másolva!
2008.11.07. 00:41
Címkék
Az Afrikából Dél-Amerikába költözés ellenére óriási az érdeklődés a 2009-es Dakar-rali iránt: a viadal 30. kiírására 49 országból összesen 530 csapat jelentkezett.
A világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenyének – az előzetes nevezések alapján – ezúttal 230 motor, 30 quad, 188 autó és 82 kamion vág majd neki. A mezőny január 3-án, Buenos Airesből rajtol el, és 14 nappal később ott is ér célba. Ahogy Étienne Lavigne versenyigazgató elmondta, a 2009-es viadal 9574 kilométeres lesz, ebből 5652 km a mért szakasz. „Száz százalékig Dakar lesz” – fogalmazott. Az idei viadalt – amely hagyományosan Szenegál fővárosában ért volna véget – röviddel a lisszaboni rajt előtt törölni kellett, mert a résztvevőket terrorfenyegetések érték. A jövő évi rali ezért is költözött át másik kontinensre.
Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2 perce

Ezzel a pazar hajrával lett világbajnok Kopasz Bálint 1000 méteren Milánóban – videó

Kajak-kenu
7 perce

Kanadai szaktanácsadó a Magyar Jégkorong-szövetségnél

Jégkorong
43 perce

Kopasz Bálint immár háromszoros világbajnok a királyszámban!

Kajak-kenu
52 perce

Carlos Alcarazé a legnagyobb bevétel a teniszezők között

Tenisz
56 perce

19 éves támadót szerződtetett a Dunaújváros

Jégkorong
58 perce

Az ETO FC-nél a háttérrésznek kell utolérnie a csapatot

Európa-konferencialiga
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a 10., Farkas Balázs az 5. helyen végzett

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik