Tereprali: idei első győzelmét szerezte a Palik-Darázsi páros

Vágólapra másolva!
2008.06.30. 23:21
Címkék
Idei első győzelmét aratta, az összetett pontversenyben pedig növelte előnyét a Palik László, Darázsi Gábor kettős a romániai ob-futamon.
A Nissanos duó húszperces fórral kezdte a napot, úgyhogy nem kellett nagyon sietnie, Palik azonban az első szakaszon rádöbbent, visszafogottan autózni veszélyesebb, mint gyorsan, úgyhogy felvette saját tempóját, és a hétből hat szakaszt megnyerve diadalmaskodott.„Sokaknak nem tetszenek ezek a pályák, nekem viszont kifejezetten fekszenek, szeretem a technikás szakaszokat – mondta Palik, aki már tavaly is megnyerte ezt a viadalt. – Örülök a sikernek, annak meg főleg, hogy immár fölényesen vezetünk a magyar bajnokságban.” A magyar versenyző mögött a második helyen a cseh Peter Procházka ért célba, a harmadikon pedig Lukács András. Szombaton még úgy tűnt, Lukácsnak nagy csatát kell vívnia a sportág nagy öregjével, Gál Istvánnal a harmadik dobogós pozícióért, ám a párharcra végül nem került sor, mert Gál futóműgondok miatt kiesett a versenyből.
Legfrissebb hírek

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
2 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
2 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
2 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
3 órája

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
3 órája

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
3 órája

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik