Marcus Grönholm úgy döntött, az év végén befejezi pályafutását

Vágólapra másolva!
2007.09.14. 12:16
A szezon végén visszavonul a versenyzéstől Marcus Grönholm. A finn versenyző úgy nyilatkozott, a csúcson szeretné abbahagyni.
Marcus Grönholm
Marcus Grönholm
Marcus Grönholm
Marcus Grönholm

Marcus Grönholm saját internetes honlapján jelentette be, hogy 2007 végén ő és Timo Rautiainen navigátor is befejezi pályafutását.
A finn kettős a sportág legsikeresebb párosai közé tartozik, kétszer megnyerték a világbajnokságot, és idén is jó eséllyel pályáznak a végső győzelemre.
A 39 éves Grönholm elmondta, hogy nem volt egyszerű meghozni ezt a döntést, de úgy döntöttek, hogy a legjobb lesz a csúcson visszavonulni.
„Furcsa lesz távol maradni, amikor januárban elkezdődik a következő szezon” – nyilatkozta a finn klasszis.

Grönholm viszonylag későn került a rali-világbajnokság mezőnyébe, de 2000-ben már bajnoki címet ünnepelhetett, és ezt 2002-ben megismételte.

A kiválóság elmondta, hogy a szezon után végre több időt tud tölteni feleségével és három gyermekével, akik végig támogatták őt pályafutása alatt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik