Rali: Szalay Balázs a Dakar-rali középkelet-európai képviselője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.08.24. 17:49
Címkék
A Dakar-rali szervezője, az ASO számára egyre fontosabb Középkelet-Európa, és Szalay Balázst (képünkön) jelölték ki a térség képviselőjének. A magyar pilóta eddig nyolc alkalommal indult a sivatagi show-n és négyszer ért célba.

A megállapodás értelmében Szalay a rá bízott országokban - Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Szlovénia, Magyarország - segíti a versenyzőket, népszerűsíti a viadalt és képviseli a rendezőség érdekeit.

"Nagyon örülök, hogy végre együttműködünk, remélem ezzel a környező országokból is egyre több versenyző jut majd el a világ legnehezebb tereprali versenyére" - mondta Szalay Balázs. - "Valami elkezdődött: Romániából és Csehországból legutóbb csak egy-egy motoros indult, jövőre viszont négyen, illetve heten lesznek ott rajtnál. Nagy az érdeklődés, és ez annak köszönhető, hogy az említett országokban már tavaly elkezdtük népszerűsíteni a versenyt, média-megállapodásokat kötöttünk, hirdetési felületeket vásároltunk."

Szalay elmondta, hogy a saját versenyzését mindez nem befolyásolja, hiszen a viadal során már nincs intézni való, akkor már mindenki tudja, mit kell tennie: szervezési feladatok elsősorban a verseny előtt, illetve után várnak rá.

Az új feladat révén fontos szerepe lehet Szalaynak akkor is, ha valóban sikerül 2009-re Magyarországra hozni a Dakar-rali rajtceremóniáját és európai szakaszainak egy részét.

Jövőre január 6. és 21. között rendezik meg világ leghíresebb tereprali viadalát: az embert és gépet próbáló pokoli száguldás ezúttal is Lisszabonban kezdődik és a szenegáli fővárosban, a Rózsaszín-tó partján fejeződik be.
Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
24 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
53 perce

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
54 perce

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Újra csatasorba áll a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik