Meghalt Richard Burns ralivilágbajnok

Vágólapra másolva!
2005.11.26. 16:43
Címkék
Súlyos betegségben elhunyt a brit Richard Burns, a 2001-es rali-világbajnokság győztese. Az agytumorban szenvedett pilótát péntek éjjel érte a halál, világbajnoki címének negyedik évfordulóján. Január 17-én lett volna 35 esztendős.
Burns 1995-ben mutatkozott be a világbajnoki sorozatban, első idényében kilencedik lett. 1996 és 1998 között a Mitsubishi csapat színeiben autózott.

A Subaruval 1999-ben és 2000-ben második, 2001-ben pedig első helyen végzett összetettben. 2002-ben a Peugeot-val ötödik, majd negyedik lett.

A 2003-as vb-szezonban a Brit-ralin verseny közben ájult el, ezt követően diagnosztizálták nála az asztrocitoma nevű elváltozást, amely az ágytumor egyik fajtája. Burns ekkor még esélyes volt az év végi győzelemre, de a halálos kór felbukkanása után végül nem lehetett másodszor világbajnok.

A 2004-es szezont már kihagyta, mert ekkor már többnyire betegeskedett. Hiába esett át több műtéten és kemoterápiás kezelésen, menthetetlen volt.

Richard Burns pályafutása során összesen tíz világbajnoki viadalt nyert meg.
Legfrissebb hírek

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
21 perce

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
47 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
49 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
1 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik