Bajnokok tornája: rengeteg sztár nevezett az idei viadalra

Vágólapra másolva!
2005.09.29. 12:56
Címkék
A 2005-ös Bajnokok-tornáján a hagyományokhoz híven az autósport különféle ágaiból bárki nevezhet, majd összemérheti tudását ellenfeleivel. Ebben az esztendőben ismét több nagy sztár is feliratkozott a résztvevők listájára, többek közt a Forma-1-ből, a Nascarból, vagy a Rali-vb-ből is.
Az idei Bajnokok-tornája Franciaországban kerül majd megrendezésre, december 3-án, egy fedett stadionban. A viadalra több sztár is nevezett. A résztvevők között lesz a Forma-1 jelenlegi és korábbi csillaga, David Coulthard és Jean Alesi, a Nascarból jól ismert Jeff Gordon, valamint a finn Heikki Kovalainen is. A rali-vb mezőnyéből ezúttal hárman csatlakoznak majd, így ott lesz a 2005-ös Bajnokok-tornáján Sébastien Loeb, Marcus Grönholm, valamint a WRC-be visszatérő Colin McRae is.
Legfrissebb hírek

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
22 perce

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
24 perce

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
31 perce

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
31 perce

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
33 perce

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
38 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
58 perce

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik