Póker: Danny Ocean tévedett, kirabolták Las Vegas legszebb kaszinóját

Vágólapra másolva!
2010.12.15. 12:23
Címkék
Az Ocean's Eleven című hollywoodi remekműben Danny Ocean (George Clooney) azt mondta, hogy a Bellagiót lehetetlen kirabolni. Egy magányos motorosnak most sikerült...

Kirabolták Las Vegas talán legelőkelőbb szállodáját, a Bellagiót. 1.5 millió dollár értékű zsetont vittek el. Tegnap egy bukósisakos, bőrdzsekis férfi leparkolt motorjával a luxusszálló személyzeti bejárójánál, elment a kifizető pénztárokig, ahol arra kényszerítette az egyik alkalmazottat, hogy a nála lévő összes zsetont rakja bele egy táskába.

Az elsődleges számítások szerint másfél millió dollárt, vagyis 300 millió forintnyi összeget vitt el zsetonban. Tehát egyszer majd vissza kell mennie beváltani vagy eljátszani a 10-től 25.000 dollárig beszámozott zsetonokat, de szinte képtelenség lesz akkor elkapni, hiszen nincsenek megjelölve az eltűnt chipek.

Lövések nem dördültek, személyi sérülés nem történt, nagyon profi és gyors munka volt: a rendőrségi elemzésből kiderült, hogy nem telt el három perc sem a rabló érkezése és távozása között. A zsákmánnyal felpattant a motorra, és eltűnt a Flamingo Road forgatagában. Mindössze annyit lehet tudni, hogy 178 centi magas, 100 kiló körüli fehér férfiról van szó – nagyon nem szűkítették le a kört a zsaruk...

További pókerhíreket ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Wladár Sándor átvette a zászlót

Vizes vb 2025
4 perce

Kós Hubert nyolcadik lett az 50 hát döntőjében – a vizes vb utolsó napjának történései

Vizes vb 2025
13 perce

Az újpesti Horváth Krisztofer Győrben is villanhat

Labdarúgó NB I
28 perce

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
47 perce

Fury most megint azt mondja, nem bokszol többet – nem lesz harmadik meccs Uszik ellen

Ökölvívás
1 órája

Kersák Roland: Legalább egy pontot akarunk szerezni

Labdarúgó NB I
1 órája

A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

F1
1 órája

Formula-2: Fornaroli győzelemmel növelte előnyét összetettben

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik