Bélabácsi és szusza84 tarolt a hétvégén

Vágólapra másolva!
2010.05.10. 16:16
null
Bélabácsiék jó eredményt értek el
Címkék
Világbajnokunk a PokerStars, míg Tóth János a FullTiltPoker online pókertermében tarolt az elmúlt napokban.

Traply „Bélabácsi" Péter és Tóth „szusza84" János is döntőasztalra jutott a Spring Championship of Online Poker hold'em versenyén, amelyen 455 játékos fizette be a legmagasabb, 1575 dolláros nevezési díjat. A mezőny egymillió dolláros nyereményalapot hozott össze.

 Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.

Szusza84 végül a hetedik helyen zárt, és 33 540 dollárt tehetett zsebre. A döntő öt főnél megegyezett, így gyakorlatilag tét nélkül folytatódott a csata, az öt résztvevő nagyjából hasonló összeget szakított a nyereményalapból, a győztesnek azonban félretettek 15 ezer dollárt, és nem mellesleg csak az első helyen záró pókeres kap karórát a SCOOP-győzelemért.

Végül Bélabácsi zárt az élen, világbajnokunk hatalmas hátrányból vágott neki a cpfactor elleni heads-upnak, amelyben négy all-int zsinórban nyerve fordított, és elhódította a győzelmet. Traply a sikerrel 128 216 dollárt tehetett zsebre.

Tóth János számára azonban ez csak egy szelete volt a hétvégi sikereknek, a magyar pókeres, aki élen áll a hazai versenyrangsorban, 1255 induló közül nyerte meg a FullTiltPoker Sunday Mulligan tornáját. Tóth erős mezőnyben lett első, és pályafutása legnagyobb online bevételét szerezte. A magyar pókeres tornagyőzelmével 55 220 dollárt nyert.

SZUSZA84: MEG AKAROM NYERNI A SUNDAY MILLIONT!
 

 

A Poker24.hu legfrissebb póker híre: Őrült fogadás: Forrest csontsoványsága a cél

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt végre a családjáé; Fodor Csengéék már nagyon várják a négyes döntőt

E-újság
2 órája

Videó: hiába vezetett a szünetben a Betis, a Chelsea négy gólt lőtt az utolsó 25 percben

Európa-konferencialiga
2 órája

Pécsi Ármin a Golden Boy-díj jelöltjei között

Labdarúgó NB I
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Marozsán ismét a pályán a Roland Garroson

Minden más foci
3 órája

A Chelsea megnyerte a Konferencialigát is!

Európa-konferencialiga
3 órája

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
3 órája

Imre Bence 12 gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
3 órája

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik