Múltidézés, esélyek és "legek", avagy kezdődhet a Futball Ünnepe!

Gianluigi Buffonhoz hasonlóan nekem is ez lesz az ötödik vb-m, bár a világbajnok olasz kapussal ellentétben én ezúttal is csak otthonról nézem – mint ahogy sajnos honfitársaink is. De ne arról polemizáljunk, hogy miért nem láthattam még életemben foci vb-n nemzeti válogatottunkat (a „miért” kérdésre egyértelmű választ kaphatunk, ha kivonjuk Pintér Attila valaha írt intelligencia tesztjeinek eredményeiből az idei négy válogatott mérkőzésen pályára lépő játékosok számát…), hanem hogy melyik lesz az a 32, amelyiket láthatjuk a következő egy hónapban! Szubjektív szempontok alapján, esélyt latolgatva, nosztalgiával hangolódjunk rá közösen a Futball Ünnepére!

Emlékezetes momentumok 1998-2010 között

A futball vb-k 1930 óta íródó históriás könyve közel sem vékony, történt egy s más ez alatt a röpke 80 év alatt. A legnagyobb esélyesnek tartott Aranycsapat elbukta a finálét (1954), Gordon Banks valami elképesztő bravúrral kiszedte Pelé fejesét (1966), Maradona Isten kezét fogva intézte el az angolokat (1986), s Rudi Völler és Frank Rijkaard a pályán balhéztak össze (1990). Ám mivel ezekről csak felvételeket láttam, s elbeszélésekről tudok, nem szeretnék tudálékosnak tűnni, ezért csak az én általam is követett tornákra tekintek vissza, s sorrendet nem állítva, de a kronológiát szem előtt tartva kiválasztottam tíz momentumot, ami igazán megmaradt bennem az előző négy vb-ről.