Paralimpia 2024: három magyar döntős úszásban, búcsúzott a cselgáncsozó Burányi Flóra

Vágólapra másolva!
2024.09.05. 11:55
Konkoly Zsófia (Fotó: Szabó Miklós)
A csütörtök délelőtti úszóprogramban érdekelt mindhárom magyar döntőbe jutott a párizsi paralimpián.

 

Előbb az 400 méteres gyorsúszásban, az S10-es kategóriában szerepelt két magyar. Az ebben a számban három évvel ezelőtt, Tokióban ezüstérmes, 2022-ben világbajnok Pap Bianka 4:40.84 perccel megnyerte a második futamot, összességében a harmadik legjobb időt úszta, míg az újonc Hotz Csenge a saját mezőnyében negyedik lett 4:53.18-cal, amellyel nyolcadikként befért a fináléba.

Nem sokkal később következett Konkoly Zsófia 200 méter vegyesen az S9-es kategóriában. Három éve ő is második volt ebben a számban, egy évre rá vb-győztes, és esélyesként 2:36.75 perccel fölényesen meg is nyerte futamát, illetve összesítésben is a legjobb lett. Övé a párizsi magyar küldöttség első aranyérme, múlt csütörtökön 400 gyorson csapott elsőként a célba. Pap és Hotz 17.50-kor, Konkoly pedig 18.55-kor úszik majd a fináléban.

A cselgáncsozó Burányi Flóra kikapott az első mérkőzésén 57 kilogrammban. A magyar csapat egyetlen dzsúdósa a vak sportolóknak kiírt J1-es kategóriában lépett tatamira, és a 16 között az argentin Paula Karina Gómezzel szállt szembe. A már Rio de Janeiróban is szerepelt Burányi rögtön a meccs elején ipponra eldobta riválisát, ám a zsűri hamarosan visszavonta az ítéletet. Ötven másodperc elteltével aztán Gómez egy válldobással vitte földre a magyart, ez az ippon pedig már érvényes volt. Mivel ellenfele a következő meccsén kikapott, Burányi nem jutott vigaszágra, és befejezte szereplését.

„Nem akasztottam rá az elején a lábára, ezért nem volt ippon, aztán Gómez kikapott, így nem vitt tovább engem. A tavalyi évem jól sikerült az Eb-bronzzal, de decemberben megsérült a lábam, és sokáig bajlódtam vele. Most súlycsoportváltás jön, felmegyek hatvan kilóba, ahol már nem kell majd fogyasztanom” – nyilatkozta az M4 Sportnak.

 

Legfrissebb hírek

Szabó Álmos Milák Kristófról: Ő a magyar sport kincse

Úszás
2025.02.26. 16:03

Jancsik Árpád: A többi kollégám is megérdemelte volna a díjat

Egyéb egyéni
2025.02.23. 11:47

Hosszabbított a Vasassal a paralimpiai bajnok Illés Fanni

Úszás
2025.02.22. 11:29

Konkoly Zsófiáról nevezték el a pécsi sportuszoda nyolcas pályáját

Úszás
2025.01.30. 19:51

Konkoly Zsófia az Év fogyatékos női sportolója

Úszás
2025.01.13. 21:17

Sportlövészet: olimpikonjainkat és paralimpikonjainkat köszöntötték

Egyéb egyéni
2024.09.18. 14:16

Címlapsztori: „A mélypontokon a másik ereje adta az inspirációt”

Párizs 2024
2024.09.14. 07:11

Sportegyesületeket köszöntöttek és díjaztak a párizsi sikerek után

Egyéb egyéni
2024.09.13. 17:46
Ezek is érdekelhetik