Szerda este rajtol a párizsi paralimpia

NEMHIÁBA EMLEGETTE nyilatkozataiban rendszeresen a magyar paralimpiai mozgalom aranykorát Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, a fejlődés ugyanis látható, számokban mérhető az elmúlt években. Az ezredforduló óta egy-két aranyérmet szereztünk a játékokon: 2012-ben Londonban kettőt, de 2004-ben Athénban, 2008-ban Pekingben és 2016-ban Rióban is egyet-egyet, miközben a kiutazó csapat létszáma hasonló volt a mostanihoz. Ehhez képest három évvel ezelőtt, Tokióban ugrásszerű növekedés következett be, hét aranyéremmel zártuk a versenyt.

„Számítottam rá, hogy jól fogunk szerepelni, de az még engem is meglepett, hogy ennyire – mondta a Nemzeti Sportnak Szabó László. – Nemcsak az aranyak száma volt kiugró, hanem hogy hét sportoló szerezte öt sportágban, ami mutatja, hogy szélesebb lett a paletta, ráadásul volt még kilenc másik érmünk is, öt ezüst és négy bronz, így nyugodtam mondhatom, hogy a magyar paralimpiai csapat Tokióban nemcsak a várakozáson, de erőn felül is teljesített.”

Az elmúlt években a feltételek itthon alaposan megváltoztak, a közeg profibb lett, a sportági szövetségek nemcsak egyre komolyabban veszik a parasportot, de fontos szakmai és pénzügyi szerepük és felelősségük van már a sportolók jó teljesítményének elérésében. A bizottság és a szakszövetségek közti együttműködés megvan, a szövetségi kapitányok kinevezésében például rendszeresen egyeztetnek, néhány sportágat az MPB saját maga üzemeltet, de ezeket is fokozatosan átadják a sportági szövetségeknek. Ez egyébként nemzetközi trend, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságnak van olyan irányelve, hogy 2030-ig az összes paralimpiai sportágban kerüljön át az irányítás az adott sportág nemzetközi szövetségéhez.

„A tokiói magyar sikernek több összetevője van, konkrétan három dolog ért össze – fogalmazott Szabó László. – Először is a magyar parasportban paradigmaváltás történt, beért egy folyamat, kialakult és kiteljesedett egy speciális edzői módszertan, olyan edzők kerültek a rendszerbe, akik már kifejezetten a parasportra specializálódtak, például Beliczay Sándor, Szabó Álmos, Szalma László, Pruzsina István, Jancsik Árpád, Feczer Viktor vagy Kovács Iván, akik megértették, hogy a parasportnak speciális edzői tudásra van szüksége. Korábban olyan edzők foglalkoztak a parasportolókkal, akik egyébként az ép sportolók edzőiként dolgoztak.”

Az elnök szerint a 2017. januári köztestületté válással megnőtt az MPB sportirányításon belüli szerepe, és az ehhez garantált jogi és pénzügyi források minden korábbinál biztosabb pozícióba juttatták a bizottságot. Ugyanis az MPB közjogilag egy szinttel a szövetségek és a sportegyesületek fölé került, ugyanúgy, mint a Magyar Olimpiai Bizottság, ez a kiemelt szerep biztosabb hátteret adott és ad a mai napig a magyar paralimpiai mozgalomnak.

MINIINTERJÚ: ILLÉS FANNI paralimpiai bajnok úszó

– Anyaként nehéz volt a visszatérés mellett dönteni? – A döntés maga nem volt nehéz, mert szeretek úszni és versenyezni, szeretem ezt a közeget, viszont azt éreztem, hogy a testem és az univerzum nem feltétlenül akarja, hogy ússzak. Kialakult nálam egy hormonális probléma, így nem tudtam visszanyerni az eredeti versenysúlyomat, és az sem segítette a visszatérést, hogy nem tudtam eleget pihenni, Ez a helyzet most is nehéz, de szerencsére kitaláltuk, mi lehet az ellenszer, megerősítettük a testemet, erős kondiedzéseket végeztem.   – Mi volt a legnehezebb a felkészülésben? – Visszaszerezni azt a hitet, amit menet közben elveszítettem. Én mindig nagyon hittem önmagamban, de a szülés utáni depresszió nem válogat. A kisfiammal mindig boldog voltam, ám nehéz és sötét időszakon vagyok túl, örülök, hogy ki tudtam jönni belőle.   – Milyen szinten érzi magát a tokiói Illés Fannihoz képest? – Edzéseken egész jó időket úszom, ami magabiztosságra ad okot. Persze a címvédés lenne a cél, de elég nehéz úgy, hogy minden az ember ellen szól… Egy éremnek nagyon örülnék, nekem sosem volt olyan vágyam, hogy többszörös paralimpiai bajnok legyek, úgy érzem, Tokióban elvégeztem a feladatomat, most pedig meglátjuk, anyaként meddig jutok.   – De azért reális lehet a címvédés? – Az ellenfelek nagyjából ugyanazok, mint három éve, nekem a negyedik legjobb az időm a ranglistán, de messze van az egyéni csúcsomtól, így most én vagyok a „sötét ló”. Bárhogy alakul, mindennek örülök, mert sokkal fontosabb az út, amit idáig megtettem. Sikerült, itt vagyok Párizsban, legyőztem saját magamat, ami nagyon nehéz volt.

„És van egy harmadik ok, amiben úgy gondolom, én is nagy szerepet játszottam, abban, hogy a nyilvánosság minden korábbinál többet beszél a parasportról. Bekerültek a közbeszédbe a sportolók, a sportágaik, a sikereik, a finanszírozásuk, a díjaik, az Év sportolója gálán a parasportolókat is ugyanúgy elismerik. Kigyulladt egy lámpa, amely megvilágítja a magyar parasportot” – összegzett Szabó László, aki szerint az is rengeteget számított, hogy az egyre felkészültebb hazai parasportolók között már feltűnt egy korban ideális, a húszas évei elején járó generáció – az atléta Ekler Luca, a kajakos Kiss Péter vagy az úszó Pap Bianka és Konkoly Zsófia –, amely ­sikeréhes, motivált, és megvan a kellő önbecsülése.

Ráadásul már bontogatja a szárnyait a következő fiatal korosztály, például a sportlövő Rescsik Csaba, a triatlonista Mocsári Bence vagy az úszó Hotz Csenge és Száraz Evelin, akik Párizsban kapják meg az első nagy lehetőségüket, hogy megmutassák magukat. Amire szükség is lesz, ugyanis a parasport nemzetközi szinten már legalább olyan gyorsan fejlődik, mint az épek sportja, a mezőny erősödik, a teljesítmények egyre javulnak.

„Tokióban százhatvanegy ország küldött sportolót a paralimpiára, Párizsba héttel több, ami nem tűnik nagy ugrásnak, de nem is nagyon van már hova ugrani, ugyanis egyre kevesebb ország marad ki a paralimpiai mozgalomból – folytatta az MPB elnöke. –  Tokióban az országok több mint fele érmet szerzett, ez az arány hasonló lehet Párizsban is, vagyis a részt vevő országok fele legalább egy sportolót a csúcsra tud juttatni. Felejtsük el, hogy a parasport kedves, maguknak bizonyítani akaró, lelkes amatőrök versengése, mert ez már professzionális világ, a párizsi paralimpia közvetítési jogait az egész világon értékesíteni tudták, a költségvetésben a közvetítési jogoké már százmillió eurós tétel. A körítés szinte ugyanolyan, mint az olimpián, az eredményeken túl a parasportnak mégis van egy fontos üzenete: bármennyire is korlátozottak a képességek, van út ahhoz, hogy győztes légy!”

Az eskü letételekor az elnöknek volt egy olyan mondata, hogy ha ­hatvannyolc versenyszámban indulunk, akkor hatvannyolc aranyéremért megyünk Párizsba, ami ugyan nem reális, de szerinte a sportban a papírformát, az esélyt realizálni nem lehet cél, csak feladat, a cél sokkal inkább az, hogy borítsák a papírformát, hogy túllépjenek a realitásokon, ami a parasportban talán még nehezebb. A realitások alapján az a tizenhét ország, amely három évvel ezelőtt Tokióban előttünk végzett az éremtáblázaton, a pénz, a népesség és a tradíciók miatt most is ott fog, de ettől még miért ne próbálnánk megelőzni bármelyiket?

„Bevallom, évtizedek óta bosszant, amikor egy csapatvezető azt mondja, hogy örülnének, ha öt érmet szereznének, és mondjuk lenne köztük egy arany. Szerintem annyi aranyért utazzunk, amennyi sportolónk indul, mert ugyan tisztában vagyunk az esélyekkel, a versenyt mindenki meg akarja nyerni, én pedig nem becsülhetem le senki ambícióit – tette hozzá Szabó László. –  Őszintén remélem, hogy én semmiben sem változtam, amióta elnök vagyok. Talán többet tudok és tapasztaltabb vagyok, sok mindent láttam, az ismereteim és a kapcsolatrendszerem is biztosan nőtt, de a hozzáállásom, a szeretetem és a tiszteletem e világ iránt nem változott semmit.”

A párizsi paralimpia június 28-án, szerdán este 20 órakor kezdődik a megnyitóval, és a jövő hét vasárnapig, szeptember 8-ig tart, a magyar csapatban ott van mind a hét tokiói aranyérmesünk, Ekler Luca (atlétika), Illés Fanni (úszás), Konkoly Zsófia (úszás), Pap Bianka (úszás), Kiss Péter (kajak), Pálos Péter (asztalitenisz) és Veres Amarilla (vívás), a mieink mottója pedig: „Együtt erősebben, mint valaha”.

MINIINTERJÚ: WERMESER ZSOMBOR parakerékpáros

– A párizsi a második paralimpiája. Miben lesz más, mint a tokiói volt? – Izgalom van bennem most is, de nagy segítség, hogy már voltam egy paralimpián, és tudom, mire számíthatok, milyen érzések és nehézségek jöhetnek szembe. Kíváncsian várom, hogy hasonló lesz-e, mint az előző, remélem, igen, és akkor a váratlan eseményekre is jól tudok reagálni.   – Miben fejlődött a legtöbbet az elmúlt három évben? – Tavaly februárban megépült a kőbányai velodrom, és nagy előny, hogy tudtam a pályaversenyre is készülni, amire eddig csak külföldön volt néha-néha lehetőség. Ezért most valamivel több specifikus munkát tudtunk fektetni a felkészülésbe, remélem, meglesz a gyümölcse. Az országúti felkészülés ugyanaz, mint eddig, ott csak menni és versenyezni kell. Rutinosabb is lettem, az évek során egyre több kilométer került a lábaimba.   – Párizsban négy versenyszámban indul. Miért döntött így? – A négyből három elég jól passzol a testfelépítésemhez, az országúti és az időfutam hasonló edzésmunkát igényel, illetve a négyezer méter pálya is hasonló, kicsit ugyan más jellegű munkát is megkövetel, de az még belefér. Pályán az ezerméteres sprintszámhoz más izomzatú, más súlyú és más kondíciójú ember kell, mint én, viszont egy nappal rendezik a négyezer méter előtt, és arra gondoltunk, jó bemelegítés lesz, hogy megszokjam a környezetet, a rajtot és a pályát.   – Tokióban két számban is hetedik lett. Most mi a cél? – Szeretnék legalább így végezni most is, vagy akár még előrébb, de a lényeg, hogy a versenyek után úgy tudjak lejönni a pályáról, hogy azt mondom, ebben nem volt több, mindent kiadtam magamból, tökéletes pályát futottam. Ez nagyon nehéz, mert maximalista és kritikus vagyok magammal szemben, úgyhogy tényleg nagyon jól kell mennem ahhoz, hogy így érezzek a verseny után. Rendkívül közel van egymáshoz az élmezőny, győztem már le mindenkit, és engem is győzött már le mindenki, úgyhogy nagyon sok mindennek össze kell állnia, hogy sikerüljön.

Megszületett a magyar parasport dala

Az idén a magyar paralimpiai csapatnak hivatalos dalt is készítettek, melynek Perzseljen fel! a címe, és már az eskütételen bemutatták, de a hivatalos klip csak mostanra készült el. A dal zenéjét Rakonczai Viktor, szövegét pedig Kocsis Paulina és Hujber Szabolcs szerezte, akiket tavasszal bíztak meg azzal, hogy alkossák meg a magyar parasport dalát. A projektben olyan művészek vettek részt, mint Gubik Petra, Kovácsovics Fruzsina, Miklósa Erika, Szabó Száva, Dánielfy Gergely, Ember Márk, Kökény Attila és Herczog Ricsi, illetve maguk a sportolók is aktív szerepet vállaltak, a klipben egy tizennégy parasportolóból (Arlóy Zsófia, Csuri Ferenc, D. Kiss Zoltán, Ekler Luca, Fonyódi Ildikó, Illés Fanni, Kertész Róbert, Lengyel Zsófia, Pap Bianka, Sedric Roussel, Száraz Evelin, Szőllősi István, Szvitacs Alexa, Wermeser Zsombor) álló kórus is énekel.