Párizs 2024: Magyari Alda két ötméterest is kivédett a szétlövésben, az ötödik helyen zárja a női vízilabdatornát a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2024.08.10. 13:57
Megvan az ötödik hely a magyar válogatottnak (Fotó: MTI)
A magyar női vízilabda-válogatott 11–11-es rendes játékidő után szétlövéssel nyert az olaszok ellen, így megszerezte az 5. helyet a párizsi olimpián.

„Főműsoridőben” játszotta utolsó mérkőzését női vízilabda-válogatottunk a La Défense Arenában, a szervezők ugyanis az olaszok elleni helyosztót közvetlenül a spanyol–ausztrál döntő elé tették a programban. Az érem az amerikaiaktól elszenvedett negyeddöntős vereséggel elúszott, a pontszerzés a görögök legyőzésével biztossá vált, de így is volt tétje a mérkőzésnek – az 5. hely mellett elsősorban az, hogy mosolyogva zárják a párizsi olimpiát a mieink.

A himnuszok alatt mosolyt nem láttunk, könnyeket annál inkább. Mindkét csapat játékosaiból előtörtek az érzelmek, de a mérhetetlen csalódottság érezhetően bizonyítási vággyal párosult.

Nem is finomkodtak a felek, két és fél perc elteltével már 2–2 állt az eredményjelzőn. A mieink sok mozgással igyekeztek megbontani és hátulról átlőni a zónát, míg az olaszok többnyire a következő idénytől a Ferencvárost erősítő Valeria Palmierit keresték, aki akciógóllal kezdett. Nem sokkal később a beúszó Agnese Cocchiere is megtalálta a rést a pajzson, sapka nélkül, két védő között húzott a kapuba – az első negyedben nem tudtunk mit kezdeni a bejátszásokkal.

Az olaszok sem, de hiába harcolta ki Parkes Rebecca a kiállításokat, akadozott az emberelőnyös játékunk. Hat a hat ellen viszont jobbak voltunk, a labdaszerzések, védések után kamatoztattuk a gyorsaságunkat, Gurisatti Gréta ragyogó helyzetfelismerésével 5–3-ra vezettünk. Gurisatti nem sokkal később ismét megvillant, a kettő között a center Mahieu Geraldine először volt eredményes a tornán – az ő lelkének is jót tett a gól.

A nagyszünet előtt ledolgozta kétgólos hátrányát a rivális (naná, hogy fórból), de Vályi Vanda révén ismét lépéselőnybe kerültünk. Az olaszok finoman szólva sem bántak kesztyűs kézzel a mieinkkel, a játékvezetők meg is ítélték az emberelőnyöket, csakhogy a befejezésekbe többször is hiba csúszott. Nem engedték el egymás kezét a csapatok, két perccel a harmadik negyed vége előtt éppenséggel az olaszok álltak jobban, sőt, azért is támadhattak, hogy ellépjenek kettővel, de Magyari Alda állta a sarat.

Támadásban megakadt a szekerünk, ami az ellenfél védekezését dicséri, mindkét válogatott sokat blokkolt. Nagyon nem volt mindegy, hogy 9–8 után kétgólosra nő a különbség vagy egyenlítünk, sajnos az előbbi forgatókönyv valósult meg, az elnyűhetetlen Claudia Marletta már a harmadik gólját szerezte. Az olasz kapuban Caterina Banchelli a legrosszabbkor kapta el a fonalat, igaz, nagy bravúrt nem kellett bemutatnia, mert rengeteg segítséget kapott a mezőnyből. Ezzel összefüggésben nehéz volt megtalálnunk a lövősávokat, de Keszthelyi Rita nem véletlenül világklasszis, a kapufa segítségével hozta fel egy gólra a női válogatottat.

Mielőtt elkezdhettünk volna reménykedni a fordításban, megrázták magukat az olaszok, de nem tudtak ellépni hárommal, helyette Mihók Attila időkérése után ismét szépítettünk. Az utolsó percben fórban mentünk az egyenlítésért, Garda Krisztina bevágta a léc alá – negyven másodperccel a vége előtt, 11–11-nél új mérkőzés kezdődött. „Természetesen” ők is megkapták az emberelőnyt a végén, Gurisatti és Parkes összekulcsolt kézzel szurkolt a kispadról, Magyari Alda pedig kivédte a röviden Chiara Tabani lövését, így ötméteresek döntöttek az ötödik helyről.

A Magyari-mágia kitartott a szétlövésig, kapusunk az első két olasz lövést hárította. A lövőink nem hibáztak, Keszthelyi Rita, Garda Krisztina, Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta is belőtte a magáét, így megnyertük a párbajt és az 5. helyen végeztünk – ami pedig a legfontosabb: mosolyogva szálltak ki a lányok a medencéből.

Összegezzünk: hét mérkőzés, négy győzelem, három vereség. Az amerikaiak elleni negyeddöntő pecsételte meg a sorsunkat, talán mégis az ausztrálok elleni szétlövést sajnáljuk a legjobban. De ne feledkezzünk meg a pozitívumokról sem, elvégre ha minden nem is, legalább a vége jó volt.

PÁRIZS 2024
VÍZILABDA
NŐK
AZ 5. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 11–11 (3–3, 5–4, 0–2, 3–2) – szétlövéssel 4–1
(3–3, 5–4, 0–2, 3–2) – szétlövéssel: 4–1
Párizs, 13000 néző. V: Markopulu (görög), Painchaud (kanadai). 
MAGYARORSZÁG: MAGYARI A. – Faragó K. 1, KESZTHELYI 2, GARDA 2, Parkes, Horváth B., Vályi V. 1. Csere: Neszmély (kapus), Szilágyi D., Rybanska 1, GURISATTI 3, Leimeter, Mahieu 1. Szövetségi kapitány: Cseh Sándor és Mihók Attila
OLASZORSZÁG: Banchelli – BIANCONI 3, MARLETTA 3, Viacava 1, Palmieri 1, Piccozi, Bettini. Csere: Galardi 1, Avegno 1, Cocchiere 1, Tabani, Giustini. Szövetségi kapitány: Carlo Silipo
Emberelőny-kihasználás: 11/4, ill. 11/5. Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Horváth B. (21. p.), Giustini (21. p.), Bettini (24. p.), Leimeter (28. p.), Picozzi (32. p.), Rybanska (32. p.)


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik