Párizs 2024: nagy izgalmak a 49-es hajóosztály éremfutamában

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.08.02. 14:27
A hollandok győztek a női versenyben (Fotó: Getty Images)
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt csütörtökről péntekre halasztott 49-es hajóosztály éremfutamait rendezték pénteken, Marseille-ben. A férfiaknál spanyol, a nőknél holland aranyérem született.

Az éremversenyen az első futam tíz legjobb hajója vehet részt, ott viszont dupla szorzójúak a helyezési számok. 

A férfiaknál igazából nem voltak nagy izgalmak, mert a spanyolok előnye viszonylag megnyugtató volt, ráadásul az egyetlen valamirevaló riválisuk, az ír hajó csak a mezőny végén „kocogott”. A spanyolok azonban nem bízták a véletlenre, hanem meg is nyerték ezt a futamot is. Az ezüst az új-zélandiak, a bronz az amerikaiak nyakába került, mert az írek még a dobogóról is leszorultak.

A nőknél viszont komoly izgalmak voltak, ott ugyanis nagyon sűrű volt az élmezőny. A franciák mindössze egy ponttal előzték meg a hollandokat, míg a svédek hét pontra voltak. Utóbbiak ráadásul nagyon jól, mentek és végül meg is nyerték a futamot, így a riválisoknak legalább a harmadik hely kellett volna a győzelemhez. Ez a hollandoknak össze is jött, így ők ünnepelhették az aranyat, a svédek két pont hátránnyal lettek másodikak, míg a futamban csak hatodikként célba érő franciáknak meg kellett elégedniük a bronzéremmel.
 

PÁRIZS 2024
VITORLÁZÁS
FÉRFI 49-ES

1. Diego Botin le Chever, Florian Trittel Paul (Spanyolország) 70
2. Isaac McHardie, William McKenzie (Új-Zéland) 82
3. Ian Barrows, Hans Henken (Egyesült Államok) 88
4. Írország 91
5. Lengyelország 93
6. Hollandia 99

NŐI 49-ES

1. Odile van Aanholt, Annette Duetz (Hollandia) 74
2. Vilma Bobeck, Rebecca Netzler (Svédország) 76
3. Sarah Steyaert, Charline Picon (Franciaország) 79
4. Norvégia 92
5. Olaszország 95
6. Németország 98

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik