Párizs 2024: a birkózás igazi legendája látogatta meg a szabadfogású válogatott tagjait

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.08.07. 11:05
Muszukajev, Ligeti és Szajtyijev (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A birkózás igazi legendája látogatta meg kedden este a szabadfogású válogatott tagjait a Körcsarnokban. Az olimpiai aranyérmes, kétszeres világbajnok és háromszoros Európa-bajnok Adam Szajtyijev „ugrott be” hozzájuk – áll a Magyar Birkózók Szövetsége hírlevelében.
Fotó: MBSZ/Róth Tamás

A MBSZ honlapján megjelent beszélgetésből kiderült, hogy az egykori klasszis, Adam Szajtyijev edzőként lesz ott a párizsi olimpián, de mivel budapesti átszállással utazik, meglátogatta a mieinket, különös tekintettel jó ismerősét, a magyar színekben vb- és Eb-győztes, ötkarikás ötödik Muszukajev Iszmailt.

„Az ő története nehezen alakult Oroszországban, jó, hogy Magyarországra jött, így megmutathatja magát a legmagasabb szinten. Nagyon szurkolok neki, hogy aranyérem kerüljön a nyakába Párizsban. Mindig is a hatvanöt és a hetvennégy kiló volt a legnehezebb kategória, ez most sincs másképp. Ő a világbajnok, bízom abban, hogy elbírja a nyomást, és megmutatja, mire képes” – fogalmazott az MBSZ honlapjának Adam Szajtyijev, aki régi nagy magyar ellenfelével, a kétszeres Eb-győztes Ritter Árpáddal is találkozott ittjártakor.

Fotó: MBSZ/Róth Tamás

Szerdán reggel utolsó kontingensként a női és a szabadfogású válogatott is elrepült a párizsi játékokra. Mint ismert, az Eb-2. és -3. Ligeti Dániel (125 kg, Haladás) augusztus 9-én, pénteken, az Eb-3. Nagy Bernadett (76 kg, UTE), valamint a világ- és Európa-bajnok, olimpiai 5. Muszukajev Iszmail (65 kg, FTC) 10-én, szombaton kezdi meg ötkarikás szereplését. Az utazóknak a repülőtéren kívánt sok sikert Németh Szilárd, az MBSZ elnöke.

Fotó: MBSZ/Róth Tamás

 

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
16 órája

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
22 órája

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
23 órája

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00
Ezek is érdekelhetik