Paralimpia 2024: Gáspár negyedik lett a rangsorolón, két magyar döntős az uszodában

Vágólapra másolva!
2024.08.29. 12:46
Gáspár Tamás negyedik lett a rangsorolón (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A magyar csapat egyik zászlóvivője, Gáspár Tamás negyedik lett a csütörtök délelőtti rangsorolón a kerekesszékes íjászok W1-es kategóriájában, az úszóknál pedig az első versenynapon érdekelt három magyar közül kettő jutott be az esti döntőbe a párizsi paralimpián.

A 45 éves Gáspár, aki három éve, Tokióban az ötödik helyen végzett, a 72 lövésből 655 kört ért el a 13 fős mezőnyben az Invalidusok előtti téren kialakított pályán. Ez azt jelenti, hogy a vasárnapi kieséses versenyben az utolsó helyen záró hazai versenyző lesz az első ellenfele, a negyeddöntőbe jutásért.

„A megnyitó után, ahogy terveztük, eleget tudtam pihenni, mert a bevonulás után nem vártuk meg a műsor végét, hanem visszamentünk a faluba – mondta az MTI-nek a tavaly Európa-bajnoki bronzérmes, kétszeres világkupa-győztes sportoló. – Jók voltak ma a körülmények,  bár izgult mindenki. Kicsit csalódott vagyok, hogy a verseny közbeni második helyről hátrébb csúsztam, de menet közben íjat kellett cserélnem. Ahogy becseréltem a másodikat, már minden rendben volt, csak be kellett állítani.”

A magyar paraíjász azt mondta: a kieséses szakaszban szerinte egyszerű lesz az első meccse, bár a közönség nyilván francia riválisát támogatja majd, de ezt ő előzetesen gyakorolta. Arra a kérdésre, hogy a végén milyen eredménnyel lenne elégedett, kijelentette: az aranyéremmel.

Gáspár Tamás Angliában él és készül, 34 évesen került kapcsolatba a parasporttal, miután gerincvelőgyulladás következtében mellkastól lefelé lebénult.

A délelőtti program során az úszók is bemutatkoztak a Paris La Défense Arénában, az előfutamokban. A három éve ebben a számban ezüstérmes Konkoly Zsófia (S9) elsőként csapott a célba 400 méter gyorson és összesítésben a második helyen jutott az esti döntőbe, Adámi-Rózsa Zsanett (S2) pedig egy negyedik hellyel kezdett 100 méter háton és hetedikként került a fináléba. A Párizsban öt számban is induló, paralimpiai bajnok Pap Bianka (S10) 50 méter gyorson kezdett – vagy melegített –, de ebben nem sikerült bekerülnie a legjobb nyolc közé, 29.17 másodperces idejével összesítésben a 14. helyen végzett.

ADÁMI-RÓZSA ZSANETT FUTAMA

KONKOLY ZSÓFIA FUTAMA

Később
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna) 
17.40: Konkoly Zsófia (S9) 400 m gyors
18.10: Adámi-Rózsa Zsanett (S2) 100 m hát

ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna) 
14.30: WD20, páros, nyolcaddöntő: Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa (9.)–Liu Meng, Mao Csing-tien (kínai, 7.)

BOCCIA (Dél-párizsi 1-es Aréna) 
csoportmérkőzések
12.50: BC4, D csoport: Szabó Alexandra–Anita Raguwaran (német)
19.20: BC4, D csoport: Szabó Alexandra–Laissa Polyana Teixeira (brazil) 
18.10: BC2, D csoport: Nagy Vivien–Chantal van Engelen (holland)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik