Olimpikonok tapasztalatai a lézeres szemműtétről

Vágólapra másolva!
2024.08.07. 09:17
null

A 2024-es év az olimpia jegyében zajlik, sportolóink ezzel kelnek és ezzel fekszenek. Bármilyen sportágról is legyen szó, az biztos, hogy az eredményeikben nem kis szerepe van az éles látásnak. Vámos Mártont, Bohus Richárdot és Marosi Ádámot az köti össze, hogy mindannyian szemüveget, vagy kontaktlencsét kellett, hogy hordjanak. Azonban a lézeres szemműtét mellett döntöttek, és milyen jól döntöttek! Immáron semmi sem zavarja őket a verseny alatti koncentrációjukban, vagy a mindennapokban. (x)

 

Éles látás, nagyobb teljesítmény: Vámos Marci olimpiai bronzérmes vízilabdázó története

Vámos Marci olimpiai bronzérmes, kétszeres világ- és Európa-bajnok magyar válogatott vízilabdázó a kontaktlencséknek intett búcsút.

Nem hordtam szemüveget, csak éjszakai kontaktlencsét, ezzel próbáltam korrigálni azt, hogy a vízben szemüveget nem lehet viselni. Kontakt lencsét elméletileg lehet ugyan, de ha kiesik, az elég kellemetlen, mert nem láttam volna jól a mérkőzésen, vagy az edzésen.”

A kontaktlencse azonban alaposan megnehezítette az életét. A sporttal járó sok utazás során a fertőzés veszélye is fennállt. Hisz egyes országokban nem lehetett biztos benne, hogy a csapvíz, amivel kezet mosott, kellően tiszta-e ahhoz, hogy bátran felhelyezhesse a lencséket. Ezek összessége adta meg neki a motivációt ahhoz, hogy egy szemműtéttel véget vessen a problémáknak.

Összehasonlítva a klinikákat a szimpátia döntött Marcinál, végül a margitszigeti szemészeti lézerklinikára esett a választása, ahol a világ egyik legkíméletesebb látásjavító kezelését végzik. És hogyan zajlott maga a műtét?

Be kellett mennem egy műtét előkészítő részbe, ahol érzéstelenítő cseppeket kaptam. Gyakorlatilag összesen 10 percet töltöttem a műtőben. Minden tökéletesen, precízen működött. Miután végeztünk, egy kicsit még ködös volt a kép, de már érzékeltem, hogy teljesen jól látok mögötte, és a saját lábamon távoztam.

Mindössze négy órával a VISUMAX kezelés után már autóba ült és felment a Normafára. Közben kreatív módon tesztelgette látását

Próbálgattam rendszámokat leolvasni vezetés közben - azt is néztem, hogy milyen távolról tudom leolvasni, és elég messziről is sikerült. Magam is meglepődtem, hogy milyen messzire ellátok élesen. Az eredmény 200%-os látásélesség.

Éles szemmel azért magabiztosabb az ember és jobb az életminősége. Szabadabb és kötöttségektől kicsivel mentesebb életet tudok ezáltal élni.”

 

Marosi Ádám öttusázó: „Egy szemüveges el sem tudja képzelni, hogy ilyen is létezik, ez egy fantasztikus csoda”

Marosi Ádám világbajnok, olimpiai bronzérmes magyar öttusázó a 2013-as világbajnokság után, egyenesen a reptérről érkezett a műtétre. Ő is rávilágított, hogy bizony a sportolók számára extra nehézséget jelent a szemüveg, és sok esetben a felkészülésüket is nehezebbé teszi.

„Régóta gondolkodtam már a műtéten, hiszen nagyon zavar a szemüveg, szinte mindenhol az úszásnál, futásnál, lovaglásnál. Minden egyes edzőtáborban, télen, állandóan bepárásodott, nagyon sokszor leejtettem, egyszóval sok bosszúságot okozott.

Internetes keresgélései során rendre a Focus Medical volt az első találat, és a műtét után már azt is világosan – és élesen – látta, hogy miért.

Ez a műtét olyan pluszt adott az életembe, amit én korábban el se tudtam képzelni. Kitágult a világ szó szerint, ez egy fantasztikus érzés.” 

Teljesen új élményt adott neki, hogy immáron a környezete minden apró, és távoli szépségét is látja.

Otthon például, amikor konyhában teszek-veszek és kinézek, akkor látom a Gödöllői-dombságot ott nagyon-nagyon messze, minthogyha egy távcsőbe néznék. Egy szemüveges ember el sem tudja képzelni, hogy úristen, ilyen is létezik!”

Végre láthatóvá váltak a sikerek a magyar úszó számára

Bohus Richárd világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar úszónak már 2012-ben egy nagyobb kivizsgálás alkalmával javasolták először a szemüveg viselését, de mivel ez közel sem jó hír egy úszónak, így nem is fogadta meg a tanácsot. Végül 5 évvel később a világbajnokságon döbbent rá, hogy az orvosok nem a levegőbe beszéltek.

A 2017-es világbajnokságon harmadik lett a váltó, én erről nem tudtam egy pár percig, mert, mert amikor beértem, nem láttam élesen a kivetítőt és nem értettem, hogy minek örül mindenki. Aztán tudatosult bennem és a fiúkon is láttam, hogy ez jobban sikerült, mint egy ötödik hely. Ott éreztem először, hogy ez gáz, és hogy nem olyan jó a látásom, mint ahogy én gondolom.”

A szemüveg Ricsinél szóba sem jött. Ezért barátai egyöntetű javaslatára és alapos utánajárás hatására a lézeres szemműtét mellett döntött. 

Nagyon meglepte, hogy milyen rendkívül gyorsan zajlott le a műtét.

A doktornő folyamatosan mondta, hogy mit és hogyan fog csinálni, így abszolút nem volt félelemérzetem. Hihetetlen, hogy tényleg itt tart az orvostudomány, hogy ennyi idő alatt valakinek a látását teljesen meg lehet változtatni. Másnap már mentem kondizni, hihetetlen az egész. Ami számomra nagyon fontos volt, hogy ez a műtét nem csak a dioptriáimat, de a cilindereimet is eltűntette. Ez olyan, mint a strike a bowlingban (amikor játékos az első gurításra ledönti az összes bábut – a szerk.). Tényleg zseniálisan látok, semmiféle problémám nincsen.”

Elmondása szerint, mióta a szeme újra tökéletes és nem fárad el napközben, kevesebb alvással is ugyanúgy ki tudja pihenni magát, mint korábban, továbbá sokkal kiegyensúlyozottabbak a napjai. Ez pedig nem utolsó szempont!

A VISUMAX jelenleg a világon az egyik legfejlettebb látásjavító lézeres eljárás. Kíméletes, precíz, és olyanoknak is esélyt ad, akik korábbi, más lézeres technikákkal nem biztos, hogy műthetőek lettek volna. Alig több, mint egy szempillantás a műtéti idő! Ezt követően már azonnal érzékelhető a különbség, akár másnap már vezethetünk, nyugodtan végezhetjük a munkánkat, pár napon belül könnyebb fizikai terhelés mellett is. A 18 és 65 év közöttieknek a számukra legmegfélőbb VISIMAX kezelést javasoljuk.

Olimpikonjaink minket választottak, miért ne lehetne Ön a következő? Jelentkezzen alkalmassági vizsgálatra, most akár 180.000 Ft kedvezménycsomagot kaphat!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik