Ecuadori arany férfi gyaloglásban, Helebrandt a 44., Venyercsán a 46.

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2024.08.01. 09:36
Helebrandt Máté és Venyercsán Bence is teljesítette a gyaloglás távját (Fotó: MTI)
Az Ecuadori Daniel Pintado nyerte meg a párizsi olimnpia első atlétikai versenyét, a 20 kilométeres férfi gyaloglást Párizs utcáin. A 49 fős mezőnyben a két magyar induló közül Helebrandt Máté a 44., Venyercsán Bence pedig utolsó célba érkezőként 46. lett.

A kora reggeli, rövid vihar miatt a férfi gyaloglók rajtja félórát csúszott, aminek a szervezők nem biztos, hogy örültek, a versenyzők viszont minden bizonnyal hálásak voltak, mert a heves esőzés némi enyhülést hozott magával és így a versenyt nem hőségben kellett teljesíteni, hanem kifejezetten kellemes, 22 fokos időben rajtolhattak el.

A 49 gyalogló mesés környezetben, az Eiffel-torony lábánál versenyzett a francia főváros ikonikus építménye és a Trocadero között kijelölt egy kilométeres pályán.

A két magyar a rajt után két kilométeren át tartotta a lépést a mezőnnyel, majd leszakadtak és onnantól saját ritmusukban versenyeztek tovább. Néhány kilométeren együtt gyalogoltak, majd Venyercsán növelte a tempót és ellépett honfitársától, ám nyolc kilométer után belassult, ezért Helebrandt utolérte és el is ment mellette. A mezőnyre ugyanakkor neki sem volt már esélye felérni, sőt a folytatásban egyszer őt is lekörözték. Végül a negyedik olimpiáján szereplő nyíregyházi Helebrandt 1:27:17 órás idővel a 44. helyen zárt, míg a BHSE sportolója, Venyercsán – akinek menet közben büntetés miatt két percre ki kellett állnia – 1:29:14 órás eredménnyel 46. lett.

„Nagyon csalódott vagyok, mert a formám alapján ennél sokkal jobbra számítottam eredményben és helyezésben is. Sajnos már szinte a rajt után úgy éreztem, mintha ólomból lettek volna a lábaim, féltávtól pedig már csak végig akartam érni. Ilyen eredményt szerintem junior koromban gyalogoltam legutóbb, nagyon sajnálom” – nyilatkozta Helebrandt Máté.

Venyercsán Bencének szintén hiányérzete volt a célba érkezést követően.

„Mozgalmasabb volt a verseny, mint szerettem volna. Nyolc-kilenc kilométerig elég jól ment, aztán, nem értem, miért, hirtelen belassultam és pár kilométeren belül összeszedtem annyi figyelmeztetést, hogy 13 kilométernél ki is raktak két percre a bírók – mondta az MTI-nek Venyercsán. – Az utolsó kilométereken pedig már nem is mertem menni nagyon, mert egy bíró megint figyelmeztetett és végig bizonytalanságban voltam, hogy kizárnak-e.”

Az éremért folyó csata sokáig teljesen nyílt volt, az utolsó öt kilométernél még tízen alkották az élbolyt, az utolsó kilométerre fordulva pedig még hárman, a címvédő spanyol Álvaro Martin, az ecuadori Brian Daniel Pintado és a brazil Caio Bonfim együtt gyalogoltak. A hajrában Pintado volt a legerősebb és állva hagyta riválisait, így végül nagy fölénnyel diadalmaskodott, míg a második helyen Bonfim, a harmadikon pedig Martin ért célba.

Daniel Pintado, az ecuadori aranyérmes (Fotó: AFP)

PÁRIZS 2024
ATLÉTIKA
Férfi 20 kilométeres gyaloglás
Olimpiai bajnok: Daniel Pintado (Ecuador) 1:18:55
2. Caio Bonfim (Brazília) 1:19:09
3. Álvaro Martín (Spanyolország) 1:19:11
4. Massimo Stano (Olaszország) 1:19:12
5. Evan Dunfee (Kanada) 1:19:16
6. Misgana Wakuma (Etiópia) 1:19:31

44. Helebrandt Máté 1:27:17

46. Venyercsán Bence 1:29:14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik