Az egykori teniszcsillag személyre szabott elektromos autókkal jutalmazta a román olimpikonokat

Vágólapra másolva!
2024.08.16. 15:42
Ion Tiriac személyre szabott autót adott a román olimpikonoknak (Fotó: gsp.ro)
Személyre szabott elektromos autókkal jutalmazta a párizsi olimpián érmet szerző román sportolókat pénteken Ion Tiriac román üzletember, egykori teniszcsillag.

Sajtóbeszámoló szerint Tiriac veteránautó-gyűjteményének otthont adó bukaresti múzeumban tartott ünnepségen a sportolók egy-egy autót és aranyérmet vehettek át. Az eseményen Simona Halep jelenlegi és Ilie Nastase egykori román teniszező is jelen volt.

Tiriac beszédében elmondta: a gesztussal szeretné kimutatni tiszteletét és megjutalmazni azokat, akik Párizsban „reményt adtak”, megmutatták, hogy a román sport jó úton van, és lassan-lassan visszaszerezheti egykori helyét. Úgy fogalmazott: a román sportolók által elért teljesítmény jóval több, mint amire sokan számítottak.

A milliárdos azon reményének is hangot adott, hogy a román állam több figyelmet szentel majd a sportnak, több pénzt fektet infrastruktúrába. Azt mondta, erről legutóbbi találkozásukkor Marcel Ciolacu kormányfő is biztosította.

Az olimpikonok Hyundai Ioniq 5 márkájú gépkocsit vehettek át. Az idén bemutatott modellből az üzletember is megtartott egyet és aláíratta a sportolókkal. Azt mondta, ezt a veteránautó-múzeumban fogja őrizni, hogy láthassák a látogatók és emlékeztesse őket a 2024-es párizsi olimpián elért román sikerekre.

A News.ro beszámolója szerint 22 gépkocsit adtak át, az üzletember a negyedik helyen végzett Sabrina Maneca-Voinea tornászt is jutalmazta, a két érmet szerző sportolók pedig két gépkocsit kaptak. A járművek rendszáma személyre szabott, a sportolók neve szerepel rajta, míg az ajtókon az általuk elért helyezés látható.     

Románia kilenc érmet szerzett a párizsi olimpián, három aranyat, négy ezüstöt és két bronzot.

A 85 éves Ion Tiriac sikeres profi teniszező és jégkorongozó pályát futott be az 1960-70-es években. Utána sportmenedzserként olyan sportolók pályáját egyengette, mint Ilie Nastase vagy Boris Becker. Üzletemberként több európai országban is jelen van, ő az első román, aki felkerült a Forbes magazin által összeállított milliárdosok listájára.
 

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

Bukarestben tört meg a bosnyákok rossz sorozata: megverték a románokat

Foci vb 2026
2025.03.21. 22:57

Sportlegenda-különdíjat kapott Romániában Bölöni László

Minden más foci
2025.03.19. 08:09

Nadal megkapta a NOB-tól az olimpiai fáklyát

Tenisz
2025.03.17. 22:15

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

Kiderült, kivel találkoznak a mieink a férfi kosár vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.03.14. 15:20

Kikaptak hat góllal, az alapszakasz után menesztették a korábbi Fradi-csatárt

Minden más foci
2025.03.11. 09:57

Betlehem: Reményeim szerint ez a négy év lesz pályafutásom csúcsidőszaka

Úszás
2025.03.04. 18:06
Ezek is érdekelhetik