Tenisz: Minden nap azt szeretnék, hogy végre visszavonuljak – Rafael Nadal

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
• Párizs
Vágólapra másolva!
2024.07.30. 09:31
Rafael Nadal két játszmában maradt alul Novak Djokoviccsal szemben a párizsi olimpia tenisztorna 2. fordulójában (Fotó: Getty Images)
Az olimpia második körében Novak Djokovicstól 6:1, 6:4-es vereséget szenvedő 22-szeres Grand Slam-győztes spanyol ikon a vegyes zónában válaszolt az újságírók kérdéseire.

– Miben különbözött a hétfői egy átlagos Djokovics elleni meccsétől?
Mindenben. Nem voltam képes arra, hogy megnehezítsem a dolgát, nem tudtam elegendő minőségi ütéssel kirukkolni, nem voltak elég jók a mozdulataim, majdnem az egész meccsen jó helyzetből üthette a labdákat és remekül is játszott. Az elmúlt csaknem húsz évben megtanultam, szinte lehetetlen úgy küzdeni Novak ellen, hogy nem bírok fejtörést okozni neki és nem bírom őt kihozni a komfortzónájából. Ezen a napon sokkal jobb volt nálam az elejétől a végéig, próbáltam reagálni néhány labdamenetben, ám ez természetesen nem lehetett elég, elismerésem neki!

– Mennyit jelentett önnek a támogatás, amit a lelátóról kapott?
Mindig úgy érzem itt, Párizsban, mintha hazai pályán játszanék, mindig különleges és nagyon élvezem. Nem lehetek elég hálás azért a buzdításért, amit akkor kaptam, amikor kicsivel szorosabbá tettem a mérkőzést, elképesztő volt a hangulat.

– Amikor kisétált a salakra, eszébe jutott, hogy ez lehet az utolsó mérkőzése egyesben a Philippe Chatrier-n?
Minden nap azt szeretnék, hogy végre visszavonuljak… Minden nap igyekszem a legjobbamat nyújtani, és van, hogy felteszem magamnak ezt a kérdést, de nem élhetek úgy, hogy azon gondolkodom minden egyes meccsem előtt, hogy ez lesz-e az utolsó. Eljöttem ide, beleadtam mindent, játszottam, és amikor úgy határozok, abbahagyom a játékot, vagy úgy, hogy csinálom tovább, tájékoztatok róla mindenkit. Szeretném élvezni, amit annyi ideje művelek azután, hogy az elmúlt két évben sok sérüléssel küszködtem. Amikor úgy érzem, nem vagyok elég versenyképes, és a fizikai állapotom megálljt parancsol nekem, akkor itt a vége, de nem gondolok minden nap arra, hogy befejezem a pályafutásomat vagy éppen nem.

– Örül neki, hogy sok olyan sportolóval találkozik itt az olimpián, akik nagyra tartják?
Természetesen, ahhoz, hogy teljes legyen az ötkarikás élmény, a faluban kell laknom, ez egyértelmű. Kényelmesebb lenne talán, ha hotelben vagy egy házban laknék, viszont ez az olimpia, és ha így tennék, semmi sem különböztetné meg egy másik tornától. Négyévente rendezik meg és semmi értelme, hogy itt is hotelben éljek, mint egyébként minden versenyhéten.

– Hogy viseli, hogy néhány napja még esett, most meg már hét ágra süt a nap?
A mostani állapot jobban fekszik a játékomnak, bár ezt ezúttal nem tudtam kamatoztatni. Nem játszottam elég magas szinten, Novak viszont igen.

– Ha nem is az utolsó meccse volt itt, de lehet, hogy ez volt az utolsó Djokovics–Nadal ütközet?
– Ha nem tudok arra válaszolni, ez volt-e itt az utolsó meccsem, hogyan tudnám megjósolni, mit hoz a sorsolás a jövőben? Erre sajnos nem vagyok képes.

– Mit hiányol majd a leginkább innen, ha nem játszik már a Roland Garroson?
Ez az élet része, minden elkezdődik valahol és véget is ér. Hiányozni fog a tenisz, a versenyzés, a profik majdnem a teljes életüket ennek szentelik, imádják, amit csinálnak és szükségük van az adrenalinra, amit a játék hoz magával, de nem magyarázkodom, húsz éve teniszezem, jóval többet értem el, mint amiről álmodhattam. De egyelőre nem tudom, most játszottam-e itt az utolsó meccsemet, vagy ez a jövőben következik el.

PÁRIZSI OLIMPIA
TENISZ (salak)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 között)
Novak Djokovics (szerb)–Rafael Nadal (spanyol) 6:1, 6:4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik