Sportlövészet: csapatértekezletet tartott az olimpiai küldöttség

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2024.07.16. 16:33
Sinka László (Fotó: Dömötör Csaba)
Az utolsó szakaszához érkezett sportlövőink olimpiai felkészülése, kedden csapatértekezletet tartottak a Chateauroux-ba utazó versenyzők és edzőik.


Ismerős arcok, megszokott környezet. A Fehér úti Nemzeti Lőtéren ezúttal nem sportszerelésben, hanem olimpiai formaruhában jelentek meg legjobb sportlövőink, a lőállások elé asztalokat, székeket toltak, középen Sinka László, a honi szövetség főtitkára foglalt helyet.

A párizsi olimpiára utazó pisztolyosok, Fábián Sára Ráhel és Major Veronika, valamint a puskások, Mészáros Eszter, Péni István és Pekler Zalán mellett edzőik is részt vettek a negyvenöt perces csapatértekezleten. Immár tényleg a célegyenesbe fordultak, egy hét múlva ilyenkor már Franciaországban lesznek – a sportlövőversenyeket a Párizstól csaknem 300 kilométerre található Chateauroux-ban rendezik.

„Minden sportolónak különleges esemény, ha olimpián vehet részt, mi, kísérők azon leszünk, hogy segítsük őket – hangsúlyozta Sinka László. – Közös célunk, hogy a lehető legjobb állapotban érkezzenek meg az olimpikonjaink Franciaországba. Előzetesen három-öt kvótát vártunk, nagyon örülünk, hogy öt sportlövő is részt vehet az olimpián, az indulók száma alapján a mezőny nyolcvanegy országából a huszonegyedikek vagyunk. Jövő kedden utazunk, a hazaérkezést pedig augusztus negyedikére tervezzük, mert addigra a puskásoknak és a pisztolyosoknak befejeződik a verseny, koronglövészetben pedig nem vagyunk érdekelve.”

Sinka László kiemelte, sportlövészetben összesen tizenöt számban találnak gazdára érmek, ebből hétben magyar versenyző is lőállásba lép.

A MAGYAR CSAPAT
Férfiak. Puska. Pekler Zalán (10 m, 50 m összetett), Péni István (10 m egyéni és vegyes páros, 50 m összetett). Nők. Puska. Mészáros Eszter (10 m egyéni és vegyes páros, 50 m összetett). Pisztoly. Fábián Sára Ráhel (10 m, 25 m), Major Veronika (10 m, 25 m)

 

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
5 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
6 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
8 órája

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.12. 19:11

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:46

Fábián Sára Ráhel győzött légpisztolyban a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.10. 17:39

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Péni István aranyérmes férfi légpuskában a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.09. 14:24
Ezek is érdekelhetik