Sérülés miatt Holger Rune is visszalépett az olimpiától – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.24. 21:59
Day Six: The Championships - Wimbledon 2024
Holger Rune sem lesz ott Párizsban (Fotó: Getty Images)
Szomorúan alakult a szerda a tenisz szerelmeseinek, Jannik Sinner után ugyanis egy másik éljátékos, Holger Rune is visszalépett a párizsi olimpiától.

Portálunkon megírtuk, hogy az olasz Jannik Sinner betegség miatt volt kénytelen meghozni a döntését, nem sokkal később pedig a dán Holger Rune is közölte a közösségi oldalán: csuklósérülés miatt nem tud részt venni a pénteken rajtoló ötkarikás játékokon – írta meg a tennisworldusa.org portál.

A 21 éves dán játékos a wimbledoni torna után a hamburgi 500-as versenyen indult el, hogy felkészüljön az olimpiára, ám a Marozsán Fábián elleni mérkőzésen már térdfájdalmakra panaszkodott, igaz, ekkor még továbbjutott. Ezután még a következő akadályt is sikerrel vette, a negyeddöntőben azonban már feladni kényszerült a francia Arthur Fils elleni találkozóját.

Rune ezután az umagi tornán is elindult volna, hétfőn azonban bejelentette a visszalépését– ekkor már nem térd, hanem csuklófájdalmakra hivatkozva, ami végül azt is jelentette, hogy az olimpián sem vesz majd részt.

„Nagyon sajnálom, hogy nem játszhatok az olimpián. Már nagyon vártam, hogy játszhassak és a részese lehessek ennek az eseménynek. A salakos- és a füves szezonban is csuklófájdalommal játszottam, ezért komolyan fogom venni az orvosok javaslatát, hogy otthonról kövessem az olimpiát. Szurkolok az összes dán sportolónak, és remélem – sőt, azt is gondolom –, hogy sok érmet hozhatunk haza Párizsból” – írta hivatalos X-oldalán Rune.

Párizs 2024
2024.07.24. 17:45

Jannik Sinner betegség miatt visszalépett az olimpiától – hivatalos

Az olasz világelső mandulagyulladás miatt kénytelen kihagyni az ötkarikás játékokat.

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Piros Zsombor feladta a negyeddöntőt Madridban

Tenisz
2025.04.11. 15:26

Piros Zsombor legyőzte a korábbi top 20-as játékost a madridi tenisztornán

Tenisz
2025.04.09. 21:30

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

Barcelonában vagy Münchenben folytatja Marozsán Fábián

Tenisz
2025.04.08. 11:03

Piros Zsombor főtáblára jutott a madridi tenisztornán

Tenisz
2025.04.07. 15:46

Marozsán top 50-es teniszező legyőzésével kezdett a monte-carlói torna selejtezőjében

Tenisz
2025.04.05. 20:26

Piros Zsombor kikapott a negyeddöntőben a menorcai tornán

Tenisz
2025.04.04. 12:25

A címvédő Fucsovics elődöntős a bukaresti tenisztornán

Tenisz
2025.04.04. 11:57
Ezek is érdekelhetik