Kós Hubert országos csúccsal nyerte futamát 100 háton és legjobb idővel középdöntős

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.28. 12:24
Kós Hubert (Fotó: Getty Images)
Kós Hubert az országos csúcsot megjavítva, legjobb idővel jutott középdöntőbe 100 méter háton a párizsi olimpián. Holló Balázs nem sokkal maradt le a döntőről 400 méter vegyesen, Ábrahám Minna középdöntőbe jutott 200 gyorson, míg Pádár Nikolettet kizárták futama után.

Férfi 200 gyorson négy futamban 25 úszó indult, akik közül a legjobb idővel a románok fiatal klasszisa, David Popovici jutott tovább, 1.45.65-tel nyerte a legerősebb, negyedik futamot, megelőzve a harmadik futam győztesét, a litván Rapsys Danast (1:45.91), ám csak ők ketten zártak 1:46 perces időn belül.

400 vegyesen két futamban vívott meg a döntőért a 16 induló. Zombori Gábor az elsőben a 7-es pályán indult, de nehezen tudta tartani a lépést a riválisokkal, végül 4:15.88-as idővel a hetedik helyen zárt.

A második futamban Holló Balázs volt érdekelt ugyancsak a 7-es pályán, ő is főként a középmezőnyben haladt, nagy hajrával még kiharcolhatta volna a döntőt, de hatodikként érte a falat 4:12.20 perces idővel, ezzel kilencedik lett és épphogy lemaradt a döntőről – előtte viszont hármas holtverseny alakult ki az olasz Alberto Razzetti, az új-zélandi Lewis Clareburt és a német Cedric Büssing között (4:11.52), míg Zombori végül 14. lett. Legjobb idővel a francia Léon Marchand jutott döntőbe (4:08.30), megelőzve a brit Max Litchfieldet (4:09.51) és a japán Daija Szetót (4:10.92).

Női 100 méter mellen 37 úszó állt rajtkőre öt előfutamban, legjobb idővel az olimpiai csúcstartó (1:05.00) a dél-afrikai Tatjana Smith zárt,  a világcsúcstartó brit Lilly King ötödik idővel jutott tovább.

Férfi 100 háton Kós Hubert és Jászó Ádám a hat futam közül egyaránt az ötösben indult. Kósnak bár nem ez a fő száma, így is a továbbjutásra esélyesnek számított, hiszen már nevezési idejével is a legjobbak között volt. Ez pedig a medencében is bizonyította, jól kapta el a rajtot, s bár féltávnál nem volt az élen, remekül hajrázott és a magyar csúcsot megdöntve 0:52.78-cal nyerte meg a futamot, míg Jászó Ádám hatodik lett (0:53.97).

Az utolsó futamban kisebb meglepetésre a görög Aposztolosz Krisztu nyert 52.95-tel, így a középdöntőbe legjobb idővel Kós Hubert jutott, Jászó Ádám 19. lett.

Női 200 méter háton a 18 éves Ábrahám Minna a második, Pádár Nikolett a harmadik futamban szállt vízbe. Ábrahám szinte végig ötödik helyen haladt, az utolsó hosszon viszont beindította a rakétákat, s egyéni csúcsán javított, végül ötödikként is zárt (1:57.77) és 13. helyen jutott középdöntőbe. Pádár nagyon jól kezdett, másodikként fordult az első hossz után, de hiába teljesített jól, az olimpia eredményközlője szerint kizárták, úgy értesültünk, Pádár bemozdult a rajtnál, ezért zárták ki. A legjobb idővel az ausztrál Mollie O'Callaghan (1:55.79) zárt.

 

Legfrissebb hírek

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
4 órája

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
10 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
11 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
18 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
Tegnap, 16:49

„Egy kérdést még kibírok, aztán hányni fogok” – Kós Hubert az aranyat hozó döntő után

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:53

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:31

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:00
Ezek is érdekelhetik