Fucsovics és Marozsán együtt is kikapott, vége az olimpiájuknak

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.28. 22:16
Fucsovics két óra pihenés után lépett pályára ismét (Fotó: AFP)
A Fucsovics Márton, Marozsán Fábián kettős két játszmában kikapott a holland Tallon Griekspoor, Wesley Koolhof duótól az 1. fordulóban, ezzel a magyarok számára véget ért a tenisztorna a párizsi olimpián.

 

Alig két órával azt követően, hogy döntő szettes meccsen kikapott Rafael Nadaltól, ismét jelenése volt Fucsovics Mártonnak a Roland Garros salakján – igaz, ezúttal nem a centerpályán, a Phille Chartier Stadionban, csupán a 11-es pályán, ráadásul nem is egyedül akadt feladata. Fucsovicsot ugyanis a délután a hazai kedvenc Ugo Humbert-től vereséget szenvedő Marozsán Fábiánnal a párosok versenyének első fordulójában várta két holland, Tallon Griekspoor és Wesley Koolhof.

S ha már várta őket, gyorsan el is vették Marozsán adogatását, majd tartották is az előnyüket, miközben azért a mieinknek is lett volna lehetősége visszabrékelni, ám a fogadóesély kihasználatlan maradt. Marozsánnak viszont nem ment az adogatójáték, a hollandok a második szervajátékát is elvették, s innen már nem okozott nekik gondot a szett begyűjtése – igaz, ehhez két újabb bréklabdát kellett hárítaniuk.

A második játszmára sem változott sokat a játék képe: a hollandok megint elcsaklizták a szettet kezdő Marozsán adogatását, s Fucsovicsék megint csak bréklabdákig jutottak – az ellenfél őrizte is az előnyét. A szett közepén végre Marozsán is hozta egyszer a szerváját, ám az 5:3-as holland vezetésnél megint ő következett adogatóként, s Griekspoorék újabb brékkel megnyerték a mérkőzést. Ezzel a magyarok számára véget értek a tenisztorna küzdelmei a párizsi olimpián.

PÁRIZSI OLIMPIA
TENISZ (salak)
FÉRFI PÁROS, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Griekspoor, Koolhof (hollandok)–Fucsovics, Marozsán 6:2, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik