Serie A: kieső helyen álló csapatot vert meg az Atalanta

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.28. 22:52
null
Maehle szerezte az Atalanta első gólját (Fotó:Twitter/Atalanta)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójának szombat esti mérkőzésén az Atalanta hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Sampdoriát.

Az Atalanta – annak ellenére, hogy a tabellán elfoglalt helyének és az idénybeli teljesítményének köszönhetően sokkal esélyesebbnek kiáltották ki a mérkőzés előtt – az első félidő nagy részében nem tudott magasan az ellenfele fölé kerekedni.

A 42. percen azonban egy szépen beívelt labdát Joakim Maehle fejelt vendégek kapujába, szóval a lassú kezdés ellenére is 1–0-s előnnyel vonulhattak a bergamóiak az öltözőbe.

A szünet után már magabiztosabban jöttek ki a hazaiak a pályára. A második játékrészből mindössze 11 perc telt el, amikor tovább növelhették előnyüket, ezúttal Ademola Lookman szlalomozott át a védőkön, hogy a kapuba juttassa a labdát.

Az utolsó percekben még mindkét együttes tudott helyzeteket kiharcolni, de az eredmény már változatlan maradt a végső sípszóig.

OLASZ SERIE A
20. FORDULÓ
Atalanta–Sampdoria 2–0
(Maehle 42., Lookman 57.)

VASÁRNAP
12.30: Milan–Sassuolo (Tv: Sport2)
15.00: Juventus–Monza (Tv: Sport2)
18.00: Lazio–Fiorentina (Tv: Sport2)
20.45: Napoli–Roma (Tv: Sport2)

KORÁBBAN
Bologna–Spezia 2–0 (Posch 37., Orsolini 77.)
Lecce–Salernitana 1–2 (Strefezza 23., ill. Dia 5., Vilhena 20.)

Cremonese–Internazionale 1–2 (Okereke 11., ill. Lautaro Martínez 21., 71.)
Empoli–Torino 2–2 (Luperto 37., R. Marin 69., ill. Ricci 82., A. Sanabria 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 19 16 2 1 46–14 +32 50
2. Internazionale 20 13 1 6 40–26 +14 40
3. Atalanta 20 11 5 4 39–23 +16 38
4. Milan 19 11 5 3 35–24 +11 38
5. Lazio 19 11 4 4 35–15 +20 37
6. Roma 19 11 4 4 25–16 +9 37
7. Udinese 19 7 7 5 27–21 +6 28
8. Torino 20 7 6 7 21–22 –1 27
9. Bologna 20 7 5 8 26–30 –4 26
10. Empoli 20 6 8 6 19–24 –5 26
11. Juventus 19 11 5 3 30–15 +15 23
12. Fiorentina 19 6 5 8 21–25 –4 23
13. Monza 19 6 4 9 23–28 –5 22
14. Salernitana 20 5 6 9 25–38 –13 21
15. Lecce 20 4 8 8 19–24 –5 20
16. Spezia 20 4 6 10 17–32 –15 18
17. Sassuolo 19 4 5 10 18–29 –11 17
18. Verona 19 3 3 13 17–31 –14 12
19. Sampdoria 20 2 3 15 8–34 –26 9
20. Cremonese 20 8 12 15–35 –20 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik