Liverpoolban és Nápolyban is szívesen látnák Kevin De Bruynét – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 10:03
null
Fotó: Getty Images
Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint a Napoli és a Liverpool is szeretné a soraiban tudni a Manchester Citytől az idény végén távozó belga középpályást, Kevin De Bruynét.

Mint ismeretes, a 33 éves támadó középpályás egy évtized után távozik Manchesterből, miután a klub nem hosszabbította meg a játékos idény végén lejáró szerződését. 

Noha De Bruyne bejelentése után az első hírek egy esetleges tengerentúli, vagy közeli-keleti folytatásról szóltak, a hatszoros angol bajnok klasszis a hozzá közel álló források szerint Európában szeretné folytatni pályafutását, s a jelek szerint kérőkben sem lesz hiány. 

Az olasz Sky Sport és az átigazolások terén jól informált Gianluca Di Marzio ugyanis azt írja, hogy az olasz élvonalat (Serie A) jelenleg is vezető Napoli felvette a kapcsolatot a belga labdarúgóval az esetleges átigazolással kapcsolatban. Aurelio De Laurentiis elnök-klubtulajdonos és Giovanni Manna sportigazgató tudja, hogy bonyolult tárgyalásoknak néznek elébe, már csak azért is, mert az említett forrás szerint a friss angol bajnok Liverpool FC is ajánlatot küldött De Bruynének.

A Napoli vezérkara ezzel együtt arra alapoz, hogy De Bruyne vélhetően szívesen együtt játszana válogatottbeli barátjával, Romelu Lukakuval, aki történetesen ugyancsak Nápolyban futballozik, továbbá egy másik elitligában (és a Bajnokok Ligájában) bizonyíthatná, hogy még mindig képes a legmagasabb szinten teljesíteni.

Az olasz források mindenesetre leszögezik, hogy De Bruyne szerződtetése rendkívül nehéz feladat De Laurentiiséknek, ezzel együtt egyértelmű, hogy Nápolyban komoly ambíciókkal készülnek a következő idényre, s egy De Bruyne-kaliberű játékos megszerzése Antonio Conte vezetőedzőt is meggyőzné a maradásról.

A belga klasszis liverpooli ajánlatáról egyelőre nem sokat tudni, de az biztos, hogy De Bruyne esetleges érkezése komoly hatással lenne Szoboszlai Dominik szerepére is – függően attól, hogy Arne Slot tízesként vagy mélységi irányítóként, illetve kezdőként vagy rotációs emberként számítana a 33 éves középpályásra.


 

 

 

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Elindult a szavazás, Szoboszlai lehet augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.04. 12:14

Okeke tényleg a Puskás Akadémiához igazolt – 2028-ig írt alá

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 10:09

Liverpooli túlkínálat – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.03. 23:07

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Elhagyja a Manchester Cityt a magyar utánpótlás-válogatott – ez az NB I-es klub nézte ki

Angol labdarúgás
2025.09.03. 21:13
Ezek is érdekelhetik