Maignan sérülése árnyékolta be a Milan négygólos győzelmét

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 22:39
Maignan (zöldben) és Jiménez ütközött, a kapust le kellett cserélni (Fotó: Getty Images)
A Milan 4–0-s győzelmet aratott az Udinese otthonában a Serie A 32. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Volt némi előélete az Udinese–Milan bajnokinak, a két csapat udinei meccsét ugyanis 2024 januárjában időlegesen félbeszakította a játékvezető, mivel a hazai szurkolók rasszista módon sértegették Mike Maignan kapust.

A Milan a 9., az Udinese a 11. helyen várta a pénteki meccset, a két csapat között nyolc pont volt a különbség. A friuliak a támadósorban több játékost is nélkülöztek, Alexis Sánchez, Florian Thauvin és Keinan Davis sem állt rendelkezésre. A Milannál Sérgio Conceicao vezetőedző a 4–2–3–1-es formáció helyett 3–4–3-ban küldte fel csapatát.

Reijnders már az 1. percben vezetést szerezhetett volna a vendégeknek, de nagy helyzetben kapu fölé lőtt. A félidő hajrájában a Milan kétgólos előnyre tett szert, előbb Fofana passza után Rafael Leao tekert a jobb felsőbe (0–1), majd Pulisic szögletét Sztrahinja Pavlovics fejelte a kapuba (0–2).

A második játékrész elején Maignan és Álex Jiménez ütközött, a francia kapust hordágyon kellett levinni a pályáról, ezúttal tapsot kapott a hazai szurkolóktól. A Milan közleménye szerint Maignan eszméleténél volt, amikor levitték.

A 74. percben megszerezte a harmadik gólt is a milánói csapat, Abrahamet ugyan felrúgták, de Théo Hernandez elroboghatott a labdával a bal oldalon, és nagy gólt ragasztott a hálóba (0–3). A 81. percben Tijjani Reijnders állította be a 4–0-s végeredményt, Rafael Leao beadását pofozta közelről a hálóba. A Milan két meccs után nyert újra, míg az Udinese sorozatban negyedik bajnokiján maradt alul.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZ SERIE A
32. FORDULÓ
Udinese–Milan 0–4 (Rafael Leao 42., Sz. Pavlovics 45., Th. Hernandez, 74., Reijnders 81.)
SZOMBAT
15.00: Venezia–Monza
18.00: Internazionale–Cagliari
20.45: Juventus–Lecce (Tv: Match4)
VASÁRNAP
12.30: Atalanta–Bologna (Tv: Arena4)
15.00: Fiorentina–Parma
15.00: Verona–Genoa
18.00: Como–Torino (Tv: Match4)
20.45: Lazio–Roma (Tv: Match4)
HÉTFŐ
20.45: Napoli–Empoli (Tv: Arena4)

   
BL / EL / CL HELYEKMGyDVL–KGkP
  1. Internazionale31208369–30+3968
  2. Napoli31198448–25+2365
  3. Atalanta31177763–30+3358
  4. Bologna311512451–35+1657
  5. Juventus311414347–29+1856
  6. Lazio31167852–42+1055
  7. Roma31158846–31+1553
  8. Fiorentina31157949–32+1752
  9. Milan32149951–37+1451
10. Torino31913936–36040
11. Udinese321171436–46–1040
12. Genoa319111129–38–938
13. Como31891439–48–933
14. Verona31941830–59–2931
15. Cagliari31791531–44–1330
16. Parma315121437–51–1427
17. Lecce31681722–50–2826
18. Empoli314121524–47–2324
19. Venezia313121624–44–2021
20. Monza31292025–55–3015

 

 

Legfrissebb hírek

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44
Ezek is érdekelhetik