Fantasztikus góllal egyenlített a Bologna, csak egy pontot szerzett a Napoli

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.04.07. 22:58
Dan Ndoye (szemben) sarokkal szerzett gólt (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 31. fordulójának hétfő esti, záró mérkőzésén a Bologna 1–1-es döntetlent játszott a bajnoki címre hajtó Napolival.

Kiváló sorozatot tudhat maga mögött a Bologna, hiszen az elmúlt hat mérkőzését (öt bajnokiját és egy kupameccsét) megnyerte, viszont most jönnek számára az igazán nehéz összecsapások, mivel a bajnoki hajrá a Napoli-mérkőzéssel kezdődik, majd jön az Atalanta, az Inter, az Udinese, a Juventus, a Milan, a Fiorentina és végül a Genoa elleni találkozó. A hazaiaknak ugyebár a BL-indulás a céljuk, míg a nápolyiak a bajnoki címre hajtanak, ám az előző hét Serie A-találkozójukból csak kettőt tudtak megnyerni, azonban az éllovas Internazionale parmai pontvesztése miatt esélyük nyílt rá, hogy egy pontra csökkentsék hátrányukat.

A Napoli meggyőzően is játszott az első félidőben, és a 18. percben meg is szerezte a vezetést – Frank Anguissa csente el a labdát a felezővonalnál, majd kilépett a védők között, kicselezte a kapust, és hat méterről az üres kapuba gurított. Növelhették volna előnyüket a vendégek, majd a szünet után teljesen megváltozott a mérkőzés képe, a Bologna beszorította ellenfelét, és fantasztikus góllal egyenlített. Jens Odgaard adott be balról, Dan Ndoye öt méterre a kaputól, annak háttal sarkazott, a menteni igyekvő Juan Jesus feje fölött éppen átszállt a labda, majd a lécről a gólvonal mögött ért földet. A folytatásban is támadásban maradt a vendéglátó, többször is betalálhatott volna, még a hajrában is, de Emil Holm fejesét bravúrral védte Simone Scuffet, majd Santiago Castróról a kapu mellé pattant a labda. A Napoli nem tudta kihasználni az Inter botlását, maradt a három pont különbség a két csapat között, a Bologna pedig nem tudott fellépni a harmadik helyre ezzel az egy ponttal. 1–1

OLASZ SERIE A
31. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Bologna–Napoli 1–1 (Ndoye 64., ill. Anguissa 18.)

Vasárnap játszották
Roma–Juventus 1–1 (Shomurodov 49., ill. Locatelli 40.)
Lecce–Venezia 1–1 (Baschirotto 65., ill. Gallo 50. – öngól)
Empoli–Cagliari 0–0
Torino–Hellas Verona 1–1 (Elmasz 67., ill. A. Sarr 64.)
Kiállítva: Ricci (86., Torino)
Atalanta–Lazio 0–1 (Isaksen 54.)
Szombaton játszották
Monza–Como 1–3 (Mota 5., ill. Ikoné 16., Diao 39., Vojvoda 51.)
Parma–Internazionale 2–2 (Bernabé 60., Ondrejka 69., ill. Darmian 15., M. Thuram 45.)
Milan–Fiorentina 2–2 (Abraham 23., Jovics 64., ill. Thiaw 7. – öngól, Kean 10.)
Pénteken játszották
Genoa–Udinese 1–0 (Zanoli 77.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Internazionale31208369–30+3968
  2. Napoli31198448–25+2365
  3. Atalanta31177763–30+3358
  4. Bologna311512451–35+1657
  5. Juventus311414347–29+1856
  6. Lazio31167852–42+1055
  7. Roma31158846–31+1553
  8. Fiorentina31157949–32+1752
  9. Milan31139947–37+1048
10. Torino31913936–36040
11. Udinese311171336–42–640
12. Genoa319111129–38–938
13. Como31891439–48–933
14. Verona31941830–59–2931
15. Cagliari31791531–44–1330
16. Parma315121437–51–1427
17. Lecce31681722–50–2826
18. Empoli314121524–47–2324
19. Venezia313121624–44–2021
20. Monza31292025–55–3015

 

 

Legfrissebb hírek

Höjlund volt a Napoli nyerőembere, hátrányból győzött a címvédő

Olasz labdarúgás
5 órája

Sorozatban harmadszor kapott ki otthon a Fiorentina, simán nyert a Bologna

Olasz labdarúgás
8 órája

Nem őrizte meg előnyét a Cagliari, pontosztozkodás Udinében

Olasz labdarúgás
10 órája

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.10.04. 17:08

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
2025.10.04. 12:21

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
2025.10.03. 20:44

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:03
Ezek is érdekelhetik