Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Vágólapra másolva!
2025.03.02. 19:57
Matías Soulé (18) az első félidőben nem bírt a Como védőivel, a folytatásban a cserék hozták meg a hazaiak góljait (Fotó: facebook.com/officialasroma)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Serie A 27. fordulójában az AS Roma 0–1-ről fordítva 2–1-re győzött hazai pályán a második félidő jelentős részében emberhátrányban játszó Como ellen.

 

A bajnoki veretlenségét december 22. óta őrző, azóta a Serie A-ban hét mérkőzést megnyerő és háromszor ikszelő AS Roma a Como elleni hazai bajnokin meglepően gyengén muzsikált az első félidőben.

Nemcsak azért mondjuk ezt, mert a vendégek egyetlen nagy helyzetükből, a 44. percben a védők között Máximo Perrone passzával egyedül kilépő Lucas De Cunha révén megszerezték a vezetést, hanem azért is, mert többet birtokolták a labdát (58:42 százalékban) és több lövéssel is próbálkoztak (4–3). 1–0 

A Roma játéka a második félidő elején sem javult fel jelentősen, de a mérkőzés első valamirevaló hazai támadásából a két perccel korábban csereként beállt Alexis Saelemaekers a 61. percben, a jobb szélről, egy védőn megpattanó lövéssel egyenlített. 1–1 

Nem sokkal az egyenlítés után megfogyatkoztak a vendégek, ugyanis a Paulo Dybalát a pálya közepén buktató Marc-Oliver Kempf második sárga lappal a kiállítás sorsára jutott.

Ezután már csak az volt a kérdés, a vendégek kihúzzák-e a meccs végig újabb kapott gól nélkül. Nem húzták…

A Roma emberelőnyben nyomás alá tudta helyezni a Como kapuját és Devyne Rensch jobbról középre passzolt labdájából az ötösnél érkező, a kilencedik gólját szerző, szintén csereként beállt Artem Dovbik a 76. percben a kapuba lőtt. A fővárosiak ezzel 2–1-re győztek, a bajnokságban sorozatban negyedszer, míg a veretlenségi sorozatuk már 11 mérkőzést számlál a Serie A-ban.

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
Roma–Como 2–1 (Saelemaekers 61., Dovbik 76., ill. Da Cunha 44.) 
Kiállítva: Kempf (63., Como)
KÉSŐBB
20.45: Milan–Lazio (Tv: Match4)


KORÁBBAN

Monza–Torino 0–2 (Elmasz 41., Casadei 66.)
Bologna–Cagliari 2–1 (Orsolini 48., 56. – az elsőt 11-esből, ill. Piccoli 22.)
Genoa–Empoli  1–1 (Silvestri 81. – öngól, ill. Grassi 36.) 


Szombaton játszották
Atalanta–Venezia 0–0
Napoli–Internazionale 1–1 (Billing 87., ill. Dimarco 22.)
Udinese–Parma 1–0 (Thauvin 38. – 11-esből)

Pénteken játszották
Fiorentina–Lecce 1–0 (Gosens 9.)

Hétfő
20.45: Juventus–Hellas Verona (Tv: Arena4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Internazionale27177360–25+3558
2. Napoli27176443–22+2157
3. Atalanta27167459–26+3355
4. Juventus261213143–21+2249
5. Lazio26145747–34+1347
6. Bologna271211442–33+947
7. Fiorentina27136842–28+1445
8. Roma27127842–30+1243
9. Milan26118738–28+1041
10. Udinese271161034–37–339
11. Torino27810931–32–134
12. Genoa277101025–35–1031
13. Como27771333–43–1028
14. Verona26821627–54–2726
15. Cagliari27671427–42–1525
16. Lecce27671418–43–2525
17. Parma27581432–46–1423
18. Empoli274101323–44–2122
19. Venezia27391522–41–1918
20. Monza27281721–45–2414

 

Legfrissebb hírek

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Róma, az örök szerelem – Claudio Ranieri-sorozat, 4. rész

Képes Sport
2025.07.14. 20:10

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11
Ezek is érdekelhetik