Nagyon szép góllal mentett pontot a Roma, megszakadt a Napoli nagy sorozata

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.02. 22:49
Angelino (balra) a végén villant, megmentett egy pontot a Romának (Fotó: AFP)
A listavezető Napoli a hajrában gólt kapva 1–1-et játszott az AS Roma vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 23. fordulójában, így nem tudta ötpontosra növelni az előnyét a második helyezett Inter előtt.

Nem hozott rengeteg helyzetet az első félidő a minden tétmeccset figyelembe véve otthon hét mérkőzés óta hibátlan Roma és az előző hét bajnokiját megnyerő Napoli összecsapásán. Az első fél óra végén a listavezető viszont megszerezte a vezetést, amikor Juan Jesus indításával Leonardo Spinazzola lépett ki, majd átemelte a nem a legjobb ütemben kilépő Mile Szvilart.

A második félidő sem a kapusok bravúrjairól marad emlékezetes, ugyanis a kaput nem igazán sikerült eltalálniuk a csapatoknak. A 75. percben így sem járt messze a góltól a római gárda, Leandro Paredes szabadrúgása után a labda a kapufán csattant. Nyomott a hajrában a hazai csapat, ám úgy tűnt, a vendégek kihúzzák kapott gól nélkül, mivel a védelmük jól állta a sarat. Aztán a 92. percben, a második félidőben először eltalálták a kaput a „farkasok”, s ez elég is volt. Alexis Saelemaekers jobbról átlöbbölte a labdát a hosszúra, és Angelino 11 méterről, kapásból kilőtte a bal alsót.

Ráfázott a Napoli, hogy ráült az eredményre, így két pontot a Stadio Olimpicóban hagyott, megszakadt a győzelmi sorozata. 1–1

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
Roma–Napoli 1–1 (Angelino 90+2., ill. Spinazzola 29.)
Milan–Internazionale 1–1 (Reijnders 45., ill. De Vrij 90+3.)
Fiorentina–Genoa 2–1 (M. Kean 9., A. Gudmundsson 30., ill. De Winter 55.)
Juventus–Empoli 4–1 (Kolo Muani 61., 64., Vlahovics 90., F. Conceicao 90+2., ill. De Sciglio 4.) 
Kiállítva: Maleh (85., Empoli)
HÉTFŐ
20.45: Cagliari–Lazio (Tv: Match4)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Monza–Hellas Verona 0–1 (Lekovics 13. – öngól)
Udinese–Venezia 3–2 (Lucca 47., Lovric 52., I. Bravo 84., ill. Nicolussi Caviglia 64., Gytkjaer 78.)
Atalanta–Torino 1–1 (Djimsiti 35., ill. Maripán 40.)
Bologna–Como 2–0 (De Silvestri 25., Fabbian 68.)
Kiállítva: Fadera (38., Como)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Parma–Lecce 1–3 (Valeri 34. – 11-esből, ill. Krisztovics 36., Pierotti 63., 90+3.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Napoli23173338–16+2254
2. Internazionale22156156–19+3751
3. Atalanta23145449–26+2347
4. Juventus23913139–20+1940
5. Fiorentina22116537–23+1439
6. Lazio22123738–30+839
7. Bologna22910335–27+837
8. Milan2298533–24+935
9. Roma2387834–29+531
10. Udinese23851028–36–829
11. Torino2369824–27–327
12. Genoa2368921–32–1126
13. Verona23721426–48–2223
14. Lecce23651218–41–2323
15. Como23571127–38–1122
16. Empoli23491022–33–1121
17. Cagliari22561123–36–1321
18. Parma23481129–42–1320
19. Venezia23371322–38–1616
20. Monza23271420–34–1413

 

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
5 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik