Nem bírt egymással a Venezia és a Hellas Verona; fejes gólokkal verte meg a sereghajtót a Genoa

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.27. 22:40
Döntetlent játszott egymással a Venezia és a Hellas Verona (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 22. fordulójának hétfői játéknapján a Venezia 1–1-es döntetlent játszott a Hellas Veronával, míg a Genoa 2–0-ra megverte a sereghajtó Monzát.

Venezia–Hellas Verona

A két kieső helyen álló csapat egyike sem volt jó formában a mérkőzés előtt, a Venezia három, a Hellas Verona négy bajnoki óta volt nyeretlen. Sok kockázatot nem vállaltak a felek, emiatt rengeteg izgalmat sem hozott az első félidő. A hazaiak egyszer találták el a kaput, abból viszont gól született. A 28. percben Joel Pohjanpalo lövése levágódott egy védőről, a labda pedig Alessio Zerbin elé pattant, aki ziccerben nem hibázott.

A szünet után a vendégek jóval többet tettek a gólért, amely szép lassan kezdett érni. Negyedórával a vége előtt jött össze az egyenlítés, Daniel Mosquera jobb oldali beadása után Amin Sarr próbálta meg estében kapura tenni a labdát, amely azonban felpördült, de így lett jó Jackson Tchatchouának, aki egy méterről a kapuba lőtt. A találatot követően ismét sürgősebb lett a Veneziának, és kisebb lehetőségekig el is jutott a hajrában, de újabb gólt szerezni nem tudott. 1–1

Genoa–Monza

Nagy fölényben játszott a Genoa a sereghajtó ellen, a helyzeteivel azonban nem tudott élni az első félidőben. Az, hogy nem született gól, elsősorban Andrea Pinamonti sara volt. A 25 éves támadó előbb a léc alá próbált meg fejelni, majd tizenegyesből (Fabio Miretti harcolta ki, akit visszahúzott Jorgosz Kirjakopulosz) igyekezett betalálni, azonban Stefano Turati mindkétszer védett. A pár perc alatt lezajló eseménysoron kívül érdemleges jelenetet nem lehetett látni.

A szünet utáni első percben Miretti fejelt a lécre, negyedórával később viszont már előnyben voltak a hazaiak. Aarón Martín beívelésére érkezett a hosszún Koni De Winter, és közelről a rövidbe bólintott. Hátrányban sem tudott többet mutatni a Monza, sőt, továbbra is a genovaiak voltak a veszélyesebbek, akik a 84. percben lezárták a mérkőzést. Maxwel Cornet jobb oldali beadása után Johan Vásquez fejelt a jobb alsóba. A vendéglátó a végjátékban jól őrizte előnyét, miközben De Winter újabb gólt fejelhetett volna, és megszerezte második hazai győzelmét a szezonban. 2–0

OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ, hétfői mérkőzések
Venezia–Hellas Verona 1–1 (Zerbin 28., ill. Tchatchoua 76.)
Genoa–Monza 2–0 (De Winter 61., J. Vásquez 84.)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Lazio–Fiorentina 1–2 (Marusics 90+2., ill. Adli 11., Beltran 17.)
Udinese–Roma 1–2 (Lucca 38., ill. Lo. Pellegrini 50. – 11-esből, Dovbik 64. – 11-esből)
Lecce–Internazionale 0–4 (Frattesi 6., Lautaro Martínez 39., Dumfries 57., Taremi 61. – 11-esből)
Milan–Parma 3–2 (Pulisic 38. – 11-esből, Reijnders 90+2., Chukwueze 90+5., ill. Cancellieri 24., Delprato 80.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Napoli–Juventus 2–1 (Zambo Anguissa 57., R. Lukaku 69. – 11-esből, ill. Kolo Muani 43.)
Como–Atalanta 1–2 (N. Paz 30., ill. Retegui 57., 70.)
Empoli–Bologna 1–1 (Colombo 24., ill. B. Domínguez 44.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Torino–Cagliari 2–0 (Ché Adams 8., 61.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Napoli22172337–15+2253
2. Internazionale21155155–18+3750
3. Atalanta22144448–25+2346
4. Lazio22123738–30+839
5. Juventus22813135–19+1637
6. Fiorentina21106535–22+1336
7. Milan2197532–23+934
8. Bologna21810333–27+634
9. Roma2286833–28+530
10. Torino2268823–26–326
11. Udinese22751025–34–926
12. Genoa2268820–30–1026
13. Como22571027–36–922
14. Empoli2249921–29–821
15. Cagliari22561123–36–1321
16. Parma22481028–39–1120
17. Verona22621425–48–2320
18. Lecce22551215–40–2520
19. Venezia22371220–35–1516
20. Monza22271320–33–1313

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik