A Chelsea-ből érkezhet a Milan új szélsője – feltéve, hogy kútba esik Rashford transzfere

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.17. 11:16
Joao Félix (Fotó: Getty Images)
A Chelsea-ben szereplő Joao Félixszel erősítené meg támadósorát az olasz élvonalbeli (Serie A) AC Milan, amennyiben nem sikerül megszerezni a Manchester Unitedtől Marcus Rashfordot – írja a Gazzetta dello Sport.

Mint ismert, a portugál válogatott szélső 50 millió euró fejében tért vissza a londoni együtteshez 2024 nyarán, miután a 2022–23-as évad második felét is ott töltötte – kölcsönben. A 25 éves labdarúgó ezzel együtt nem tudta beverekedni magát Enzo Maresca kezdőcsapatába, így minden esélye megvan arra, hogy a több játéklehetőség reményében új klubnál kössön ki.

Az említett forrás szerint a „piros-feketék” első számú célpontja a Manchester Unitedben mellőzött Marcus Rashford, de amennyiben az üzletet nem sikerül nyélbe ütni (erre pedig van esély, hiszen többek között a Barcelona, a Tottenham és a Borussia Dortmund is pályázik a szélsőre – a szerk.), úgy a Joao Félix szerződtetése lesz az olasz klub következő prioritása. 

A portugál szélső mellett szól a kisebb gázsi (Rashford évi közel 13 millió eurós fizetéséhez képes Félix „csak” 5.7 milliót keres évente), valamint az is, hogy a Milan szintén portugál vezetőedzője, Sérgio Conceicao kifejezetten kedveli honfitársa játékát. A Milan ráadásul nem először igazolna a Chelsea-től: az évek során olyan játékosok érkeztek az olasz klubba Londonból, mint Christian Pulisic, Ruben Loftus-Cheek vagy Fikayo Tomori.

A Chelsea vélhetően szeretné végleg értékesíteni Joao Félixet, de minden esély megvan arra is, hogy a Milan kivásárlási opcióval vegye kölcsön a portugál játékost. 

A Gazzetta továbbá megjegyzi, hogy a Rashford-üzlet kútba esése megnyitná az utat Kyle Walker előtt is, aki ingyen érkezne a Manchester Citytől.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Enzo Fernández és Joao Pedro vezérletével nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.08.30. 15:34

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34
Ezek is érdekelhetik