Paulo Fonsecát kirúgta a Milan, Sergio Conceicao érkezik helyette – sajtóhír

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.12.30. 09:40
Úgy tűnik, Paulo Fonseca nem húzta sokáig Milánóban (Fotó: Getty Images)
Az általában hiteles La Gazzetta dello Sport hétfői értesülései szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan vezetősége menesztette posztjáról Paulo Fonseca vezetőedzőt. Az olasz lap szerint a portugál szakembert honfitársa, Sergio Conceicao váltja. A hírről beszámolt a világ legismertebb transzferguruja, Fabrizio Romano is.

Mint ismert, a Milan vasárnap odahaza 1–1-es döntetlent játszott a Romával, és 17 lejátszott meccs után csak a bajnokság nyolcadik helyén áll. A Gazzetta szerint a vezetőség ezután határozott úgy, hogy meneszti a szakembert, aki idén júliusában vette át a milánóiak irányítását. De szerepet játszott a döntésben a csapat hullámzó szereplése is, mert bár a Bajnokok Ligájában a Fonseca vezette Milan például idegenben győzte le a címvédő Real Madridot, és a ligában is megnyerte az Inter elleni városi derbit, az együttes több nem várt vereséget is elszenvedett, és nem tudta igazán elkapni a fonalat. Annyira legalábbis semmiképp, hogy Fonseca megtarthassa állását.

A lap úgy tudja, a klub az éjjeli órákban már tudatta is a döntését Fonsecával, mi több, már az utódról is döntöttek: az edző helyét egy másik portugál, Sergio Conceicao veszi át. A hivatalos bejelentés bármelyik pillanatban megtörténhet, így tudja a világ legismertebb transzferguruja, Fabrizio Romano is.

Az 50 éves Conceicao nem túl hosszú edzői pályafutása során eddig jó eredményeket ért el, ezért is döntött mellette a Milan vezetősége. Legutóbb a Portót irányította, innen hét év után idén nyáron távozott úgy, hogy egyebek mellett három bajnoki címet is nyert a csapattal, továbbá ugyanennyiszer az év edzőjének is megválasztották hazájában.

A Milan következőleg január 3-án, a Juventus ellen idegenben lép pályára a Serie A-ban, ezen a meccsen már az új tréner irányítja a csapatot. És külön pikantériája lesz a meccsnek, hogy a torinóiaknál szerepel Francisco Conceicao, aki történetesen nem más, mint a Milan leendő mesterének a fia. 

 

Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
3 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
5 órája

Rátámadt a játékvezetőre, hét hónapra is eltilthatják a korábbi Milan-edzőt

Francia labdarúgás
18 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

A Juventus menesztené Mottát, De Zerbi lehet az utódja – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 13:58

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Malajziában talált magának csapatot a Milan és a Valencia korábbi játékosa

Minden más foci
2025.02.27. 16:48

Thiago Motta a Juventus kupakiesése után: Ma elértük a mélypontot

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik