A Monza menesztette a világbajnok védőt, meg is van az utódja

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.12.23. 17:51
Tizenhét forduló, egy győzelem – Alessandro Nestának mennie kellett (Fotó: Getty Images)
Már nem Alessandro Nesta a Monza vezetőedzője: az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) utolsó helyén álló csapat vezetősége hétfő délután bejelentette, hogy felmentette állásából a világbajnok védőt.

Nem sokkal később a klub nyilvánosságra hozta azt is, hogy Nesta utódja Salvatore Bocchetti lett; a korábban az olasz és az orosz élvonalban is futballozó Bocchetti 2027. június 30-ig szóló szerződést írt alá.

A 2006-ban játékosként világbajnoki címet szerző Nesta nyáron lett a Monza vezetőedzője, és az eddigi 17 bajnoki fordulóban csupán egy győzelemre volt képes a csapattal, ráadásul az Olasz Kupából is kipottyant vele.

Utódja, a játékoskarrierjét 2021-ben lezáró, ötszörös válogatott Bocchetti – leszámítva egy rövid beugrást a Hellas Veronánál – eddig még nem dolgozott vezetőedzőként.

 

Legfrissebb hírek

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
4 órája

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
6 órája

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
16 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24
Ezek is érdekelhetik