Serie A: sokáig vezetett, de nem nyert az Empoli az Udinese ellen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.25. 23:21
Keinan Davis fejese egy pontot ért az Udinese számára Empoliban (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) hétfői játéknapján az Empoli odahaza 1–1-es döntetlent játszott az Udinesével, majd a Lecce 1–0-ra győzött a Venezia vendégeként

Két középcsapat találkozott egymással hétfő kora este Empoliban: a forduló előtt a 10. helyen álló hazai csapat a 9. helyezett, de legutóbbi három bajnokiját egyaránt elveszítő Udinese ellen lépett pályára.

A két csapat gyenge színvonalú, kiegyenlített meccset játszott egymással, de sokáig úgy nézett ki, hogy az Empoli otthon tudja tartani a három pontot. A 23. percben Pietro Pellegri lefordult védőjéről, majd gondolt egyet, és megeresztett egy átlövést, amelyet nem tudott védeni az Udinese kapusa, Maduka Okoye.

Az Empoli a második félidőben sokáig őrizte előnyét, bár ez sok esetben nehezére esett, az Udinese ugyanis szorongatott. A 76. percben siker is koronázta a vendégek próbálkozásait, Keinan Davis egy szöglet után fejjel talált a hazai kapuba.

Este aztán vérbeli „kiesési helyosztót” vívott egymással a tabella utolsó két helyezettje, s a Venezia otthonában vendégeskedő Lecce örülhetett a fontos három pontnak. A gól nélküli első félidő után a vendégek a második közepén Patrick Dorgu révén megszerezték a vezetést, s mint utóbb kiderült, ez a három pont megszerzéséhez is elegendőnek bizonyult.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ, hétfői mérkőzések
Empoli–Udinese 1–1 (Pellegri 23., ill. K. Davis 76.)
Venezia–Lecce 0–1 (Dorgu 70.)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Lazio–Bologna 3–0 (Gigot 68., Zaccagni 72., Dele-Bashiru 90+2.)
Napoli–Roma 1–0 (R. Lukaku 54.)
Como–Fiorentina 0–2 (Adli 20., Kean 68.)
Torino–Monza 1–1 (Masina 59., ill. Djuric 63.)
Genoa–Cagliari 2–2 (Frendrup 12., Miretti 59., ill. Marin 8. – 11-esből, Piccoli 86. – 11-esből)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Verona–Internazionale 0–5 (J. Correa 17., M. Thuram 22., 25., De Vrij 31., Bisseck 41.)
Milan–Juventus 0–0
Parma–Atalanta 1–3 (Cancellieri 50., ill. Retegui 4., Éderson 39., Lookman 75.)

   
1. Napoli1392220–9+1129
2. Atalanta1391334–16+1828
3. Internazionale1384131–14+1728
4. Fiorentina1384127–10+1728
5. Lazio1391328–14+1428
6. Juventus136721–7+1425
7. Milan1254320–14+619
8. Bologna1246215–16–118
9. Udinese1352616–19–317
10. Empoli1337310–11–116
11. Torino1343616–19–315
12. Roma1334614–18–413
13. Parma1326517–21–412
14. Verona134917–32–1512
15. Lecce133376–21–1512
16. Cagliari1325614–24–1011
17. Genoa1325611–24–1311
18. Como1324713–25–1210
19. Monza1316611–16–59
20. Venezia1322911–22–118
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
12 órája

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
15 órája

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
Tegnap, 10:39

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24
Ezek is érdekelhetik