Serie A: nem sok esélye volt a Parmának, az Atalanta a tabella élére állt

N. L.N. L.
Vágólapra másolva!
2024.11.23. 22:58
Balogh Botondék kikaptak az Atalantától (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 13. fordulójában a Balogh Botonddal felálló Parma 3–1-es vereséget szenvedett az Atalantától, amely ideiglenesen a tabella élére állt.

Gian Piero Gasperini csapata a negyedik percben szerezte meg a vezetést Mateo Retegui találatának köszönhetően. Később Ademola Lookman gyors gólját les miatt a VAR érvénytelenítette. A Parma a mérkőzés első félidejében folyamatos nyomás alatt állt, az Atalanta agresszív letámadása és gyors passzjátéka több ziccer kialakításához is vezetett: a bergamói együttes több helyzet elpuskázása után Éderson révén növelte kétgólosra az előnyét. A Parma látszólag a gyengébb passzokat próbálta begyűjteni, azonban veszélyes akciót nem kezdeményezett egyszer sem.

Fabio Pecchia vezetőedző gyorsabb és agresszívebb taktikára váltott, ennek kivitelezésében Valentin Mihaila becserélése segített. A hazaiak a második félidő első felében új lendületre kaptak, Matteo Cancellieri remek egyéni akcióját követően szépített a Parma a 49. percben. Ezt követően a vendéglátóké volt a kontroll a mérkőzés utolsó negyedéig, amikor Ademola Lookman immár az első érvényes találatát is megszerezte. A dekoncentrált Parma támadásait könnyedén olvasták Gasperini védői, így az Atalanta 3–1-re nyert és ideiglenesen a tabella élére ugrott, ugyanis a Napoli vasárnap lép pályára az AS Roma ellen hazai pályán.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
Parma–Atalanta 1–3 (Cancellieri 50., ill. Retegui 4., Éderson 39., Lookman 75.)

KORÁBBAN
Verona–Internazionale 0–5 (J. Correa 17., M. Thuram 22., 25., De Vrij 31., Bisseck 41.)
Milan–Juventus 0–0

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
12.30: Genoa–Cagliari (Tv: Match4)
15.00: Como–Fiorentina
15.00: Torino–Monza
18.00: Napoli–Roma (Tv: Match4)
20.45: Lazio–Bologna (Tv: Match4)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
18.30: Empoli–Udinese (Tv: Match4)
20.45: Venezia–Lecce (Tv: Arena4) 

A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Atalanta1391334–16+18 28 
2. Internazionale1384131–14+17 28 
3. Napoli1282219–9+10 26 
4. Fiorentina1274125–10+15 25 
5. Juventus136721–7+14 25 
6. Lazio1281325–14+11 25 
7. Milan1254320–14+6 19 
8. Bologna1146115–13+2 18 
9. Udinese1251615–18–3 16 
10. Empoli123639–10–1 15 
11. Torino1242615–18–3 14 
12. Roma1234514–17–3 13 
13. Parma1326517–21–4 12 
14. Verona134917–32–15 12 
15. Como1224613–23–10 10 
16. Cagliari1224612–22–10 10 
17. Genoa122469–22–13 10 
18. Lecce122375–21–16 
19. Monza1215610–15–5 
20. Venezia1222811–21–10 

 

 

Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
7 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
10 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
13 órája

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
13 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
16 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
19 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57
Ezek is érdekelhetik