Serie A: a Fiorentina 64 éve nem látott sorozatot produkált

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.11.24. 17:06
Adli (jobbra) góljával szerezte meg a vezetést a Fiorentina a Como ellen (Fotó: facebook.com/AFC Fiorentina)
Az olasz Serie A vasárnapi programja 15 órától a Como–Fiorentina és a Torino–Monza mérkőzésekkel folytatódott.

 

A Comóban pályára lépő Fiorentina sorozatban a hetedik győzelmét könyvelte el a Serie A-ban. Hét bajnokit egymás után legutóbb 1960-ban tudott megnyerni a Fiorentina és pontszámban beérte a 28 ponttal vezető Atalanta, Inter duót. A firenzeiek a 20. percben a Milantól kölcsönkapott középpályás, Yacine Adli 22 méteres lövésével szerezték meg a vezetést, majd a második félidőben Moise Kean idénybeli kilencedik bajnoki találatával (a csatár ezzel holtversenyben 2. a Serie A góllövőlistáján) végleg eldöntötték a három pont sorsát. A Como tíz emberrel fejezte be a mérkőzést Alberto Dossena 92. percben történt kiállítása miatt és egymás után a hetedik meccsén maradt nyeretlen a bajnokságban.

ADLI GÓLJÁVAL SZEREZTE MEG A VEZETÉST A FIORENTINA 

A Torino és a Monza is elveszítette előző három bajnoki meccsét. A két csapat vasárnapi mérkőzésén a második félidőben a torinóiak szerezték meg a vezetést, de Adam Maszina góljára a bosnyák Milan Djuric gyorsan válaszolni tudott, mind a ketten szöglet utáni fejesből találtak be. Ezzel ki is alakult az 1–1-es végeredmény.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ 
Como–Fiorentina 0–2 (Adli 20., Kean 68.)
Torino–Monza 1–1 (Masina 59., ill. Djuric 63.) 
KORÁBBAN
Genoa–Cagliari 2–2 (Frendrup 12., Miretti 59., ill. Marin 8. –11-esből, Piccoli 86. – 11-esből)

KÉSŐBB
Napoli–Roma 1–0 (Lukaku 54.)
20.45: Lazio–Bologna (Tv: Match4) 

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
18.30: Empoli–Udinese (Tv: Match4) 
20.45: Venezia–Lecce 

   
  1. Napoli1392220–  9+1129
  2. Atalanta1391334–16+1828
  3. Internazionale1384131–14+1728
  4. Fiorentina1384127–10+1728
  5. Juventus136721–  7+1425
  6. Lazio1281325–14+1125
  7. Milan1254320–14+619
  8. Bologna1146115–13+218
  9. Udinese1251615–18–316
10. Empoli12363  9–10–115
11. Torino1343616–19–315
12. Roma1334614–18–413
13. Parma1326517–21–412
14. Verona134917–32–1512
15. Cagliari1325614–24–1011
16. Genoa1325611–24–1311
17. Como1324713–25–1210
18. Monza1316611–16–59
19. Lecce12237  5–21–169
20. Venezia1222811–21–108
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
16 órája

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
19 órája

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 22:55

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:58

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:11

Dovbik fejese döntött, a Roma legyőzte a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 20:39

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41
Ezek is érdekelhetik