Nem tudta legyőzni a Roma az utolsó helyezettet

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 19:55
Pontot szerzett a Roma ellen a Monza (Fotó: Getty Images)
A Roma 1–1-es döntetlent ért el a tabella legalján álló Monzával, a Lazio a hajrában szerzett góllal 2–1-re megverte az Empolit, míg a Bologna és a Parma 0–0-s döntetlent játszott egymással az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójának vasárnapi meccsein.

Az első félidőben is már nagyon egyértelmű volt a rómaiak előnye, ám hiába a nagy fölény és rengeteg helyzet, ezeket nem sikerült gólra váltani, így 0–0-val fordultak a felek. A jég a 62. percben tört meg, amikor Artem Dovbik zseniális szóló végen a hazaiak kapujába talált. Nem sokkal később azonban meglepő módon egyenlített a Monza, egy kipattanóból Dany Mota szerzett gólt, amire már nem volt válaszuk a fővárosiaknak, akiknek meg kellett elégedniük az egy ponttal. 1–1

Az Empolinak kevesebb mint kilenc perc elég volt, hogy vezetést szerezzen, Sebastiano Esposito szépen felugorva fejelt a kapuba. A félidőben úgy tűnt, sikerül a vendégeknek a fordulásig tartaniuk a vezetést, ám a játékrész hosszabbításában Mattia Zaccagni is betalált, amivel kiegyenlített a Lazio a szünet előtt. A második félidő elején, az 51. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak, ám Taty Castellanos nem tudta értékesíteni. De ennek ellenére is nyert a Lazio, mivel a 84. percben Pedro nagyon szép megoldással a kapuba juttatta a labdát. 2–1

A Bologna–Parma találkozó kifejezetten eseménytelenül alakult, mindkét csapatnak voltak helyzetei, de képtelenek voltak kihasználni azokat. 0–0

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Monza–Roma 1–1 (Mota 70., ill. Dovbik 62.)
Lazio–Empoli 2–1 (Zaccagni 45+2., Pedro 84., ill. Esposito 9.)
Bologna–Parma 0–0
Juventus–Cagliari 1–1 (Vlahovics 15. – 11-esből, ill. Marin 87. – 11-esből)
Kiállítva: Conceicao (89., Juventus)
KÉSŐBB
20.45: Fiorentina–Milan

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Internazionale–Torino 3–2 (M. Thuram 25., 35., 60., ill. Zapata 36., Vlasic 86. – 11-esből)
Kiállítva: Maripán (20., Torino)
Atalanta–Genoa 5–1 (Retegui 24., 50., 74. – a harmadikat 11-esből, Éderson 60., De Roon 80., ill. Ekhator 83.)
Udinese–Lecce 1–0 (Zemura 75.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Napoli–Como 3–1 (McTominay 1., R. Lukaku 53. – 11-esből, Neres 86., ill. Strefezza 43.)
Verona–Venezia 2–1 (Tengstedt 9., Joronen 81. – öngól, ill. Oristanio 2.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Napoli

7

5

1

1

14–5

+9

16

2. Internazionale

7

4

2

1

16–9

+7

14

3. Juventus

7

3

4

10–1

+9

13

4. Lazio

7

4

1

2

14–11

+3

13

5. Udinese

7

4

1

2

10–10

0

13

6. Milan

6

3

2

1

14–7

+7

11

7. Torino

7

3

2

2

12–11

+1

11

8. Atalanta

7

3

1

3

16–13

+3

10

9. Empoli

7

2

4

1

6–4

+2

10

10. Roma

6

2

3

1

7–4

+3

9

11. Verona

7

3

4

12–12

0

9

12. Bologna

7

1

5

1

7–9

–2

8

13. Como

7

2

2

3

10–14

–4

8

14. Fiorentina

6

1

4

1

7–7

0

7

15. Parma

7

1

3

3

10–12

–2

6

16. Cagliari

7

1

3

3

5–11

–6

6

17. Lecce

7

1

2

4

3–12

–9

5

18. Genoa

7

1

2

4

5–15

–10

5

19. Venezia

7

1

1

5

5–12

–7

4

20. Monza

6

3

3

4–8

–4

3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik