Megtört a rossz sorozat, megszerezte első győzelmét a Monza

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.21. 22:45
Dany Mota duplázott a Verona otthonában (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 8. fordulójának hétfői, záró mérkőzésén a Monza 3–0-ra győzött Veronában, így először nyert a bajnokságban.

A Monza volt az egyedüli nyeretlen csapat a mezőnyben, amely ráadásul az előző idény utolsó kilenc meccsén sem tudott győzelmet aratni. A 9. percben nagy lépést tett afelé a vendégcsapat, hogy megtörje rossz sorozatát, Dany Mota 15 méterről, kapásból lőtt szépen a jobb alsóba. Többet birtokolta a labdát (60 százalékban) a Verona, ám meddőnek bizonyult a mezőnyfölénye, nagy helyzetet nem tudott kialakítani az első félidőben.

A szünet után Milan Djuric fejesét védte Lorenzo Montipo, így nem nőtt kétgólosra a különbség. A folytatásban is a lombardiaiak voltak veszélyesebbek, Jorgosz Kirjakopulosz a lécet is eltalálta. Nem dőlt el a meccs, maradtak izgalmak, és egyre nagyobb nyomást helyezett ellenfelére a hazai együttes. Daniele Ghilardi fejesénél nagyot védett Stefano Turati, de egy perccel később egy kontra végén Mota ismét betalált.

Újabb öt perc múlva pedig eldőlt a három pont sorsa: Davide Faraoni röviden fejelte haza a labdát, amelyet Alessandro Bianco becsúszva előbb ért el, mint a kapus, belepöcizett, így az Montipo lába között begurult a kapuba. Összességében 16 nyeretlen bajnoki találkozó után győzedelmeskedett a Monza, míg a Verona az elmúlt öt mérkőzését tekintve a negyedik vereségét szenvedte el. 0–3

OLASZ SERIE A
8. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Verona–Monza 0–3 (Mota 9., 74., Bianco 79.)
Vasárnap játszották
Roma–Internazionale 0–1 (Lautaro Martínez 60.)
Lecce–Fiorentina 0–6 (Cataldi 20., 45., Colpani 34., 54., Beltrán 61., Parisi 72.)
Kiállítva: Gallo (43., Lecce)
Venezia–Atalanta 0–2 (Pasalic 7., Retegui 47.)
Cagliari–Torino 3–2 (Viola 38., Palomini 74., Coco 78. – öngól, ill. Sanabria 41., Linetty 55.)
Empoli–Napoli 0–1 (Kvarachelia 63. – 11-esből)
Szombaton játszották
Juventus–Lazio 1–0 (Gila 85. – öngól)
Milan–Udinese 1–0 (Chukwueze 13.)
Como–Parma 1–1 (Paz 45., ill. Bonny 20.)
Genoa–Bologna 2–2 (Pinamonti 73., 85., ill. Orsolini 37., Odgaard 56.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Napoli861115–5+10 19 
2. Internazionale852117–9+8 17 
3. Juventus84411–1+10 16 
4. Milan842216–9+7 14 
5. Fiorentina834115–8+7 13 
6. Atalanta841318–13+5 13 
7. Lazio841314–12+2 13 
8. Udinese841310–11–1 13 
9. Torino832314–1411 
10. Roma82428–6+2 10 
11. Empoli82426–5+1 10 
12. Bologna81619–11–2 
13. Verona83512–15–3 
14. Como823311–15–4 
15. Cagliari82338–13–5 
16. Monza81438–9–1 
17. Parma814311–13–2 
18. Genoa81347–17–10 
19. Lecce81253–18–15 
20. Venezia81165–14–9 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik