Megszólalt a pocsék rajt után az AS Roma elnöke, 178 millió eurót fektet be

Vágólapra másolva!
2024.10.23. 19:11
Dan Friedkin (balra) nagy bejelentést tett (Fotó: AFP)
Az olasz bajnokságban csak a 10. helyen áll a nyáron alaposan átalakuló Roma, az Európa-ligában két mérkőzésen egy pontot szerzett. A játékosok őszintén arról vallanak, hogy megértik, hogy dühösek rájuk a szurkolók, a csapat mestere, Ivan Juric azon kesereg, hogy hiányzik a csapatából a győztes mentalitás – nem csoda, hogy megszólalt a csapat fő tulajdonosa és elnöke is.

 

Igaz, nem éppen ilyen nyilatkozatot vártak Dan Friedkintől a sokadszor csalódó Roma-hívek, ugyanis az amerikai üzletember azzal dicsekedett el, hogy 178 millió eurót fektet be az MLS-ben szereplő FC Dallas stadionjának 2028-ig lezajló, és jövőre induló teljes újjáépítésbe. 

A Roma és az Everton fő tulajdonosa a Toyota amerikai disztribútora. A dallasi stadion 2005-ben épült fel 74 millió eurónyi dollárért, ez ma olasz szakértők szerint 120 millió eurónak felel meg, 2018-ban picivel többért újították fel.

A jelenleg 19 ezer néző befogadására alkalmas stadiont sem a 2026-os világbajnokság, sem a 2025-ös klubvilágbajnokság alkalmával nem használják majd.

 

Legfrissebb hírek

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
5 órája

A milánói vereség ellenére bizakodó a Roma edzője; Allegri elégedetlen az első félidő miatt

Olasz labdarúgás
2025.11.03. 08:32

Kimaradt Dybala tizenegyese Milánóban, a Roma nem használta ki a Napoli botlását

Olasz labdarúgás
2025.11.02. 22:40

Pintér Dániel nem volt a keretben, az Inter Miami kikapott Nashville-ben

Légiósok
2025.11.02. 07:39

Igor Tudor menesztése után a Juve megszakította nyeretlenségi sorozatát; három gólt lőtt az Inter is

Olasz labdarúgás
2025.10.29. 23:00

Serie A: egy találat is elég volt a győzelemhez a Romának, kétgólos hátrányból jött vissza a Cagliari

Olasz labdarúgás
2025.10.26. 17:11

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
2025.10.24. 11:37

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24
Ezek is érdekelhetik