Kétgólos győzelmével már negyedik az Udinese

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 20:26
Az Udinese már az ötödik fejes gólját szerezte (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 9. fordulójában az Udinese hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Cagliarit.

 

Az Udinese az előző három alkalommal nem tudta legyőzni a Cagliarit, ezúttal viszont már harminc perc után lépéselőnybe került: Antoine Makoumbou ugyanis fél óra alatt begyűjtött két sárga lapot, így jött a piros is. Az emberelőnyt még az első félidőben kihasználták a hazaiak, Hassane Kamara középre ívelése után Lorenzo Lucca fejelte a labdát a kapuba. Ez volt az Udinese ötödik fejes gólja az idényben, ennyit még egyik csapat sem szerzett az öt topligát tekintve.

A második játékrészben is az udineiek voltak fölényben, a végeredményt Keinan Davis állította be a 78. percben. Az Udinese 2–0-ra nyert és feljött a tabella 4. helyére.

OLASZ SERIE A
9. FORDULÓ, pénteki mérkőzések
Udinese–Cagliari 2–0 (Lucca 38., K. Davis 78.)
Kiállítva: Makoumbou (30. – Cagliari)
Később
20.45: Torino–Como
Szombati mérkőzések
15.00: Napoli–Lecce
20.45: Atalanta–Hellas Verona (Tv: Arena4)
Bologna–Milan – az időjárás miatt elhalasztva
Vasárnapi mérkőzések
12.30: Parma–Empoli (Tv: Arena4)
15.00: Lazio–Genoa
15.00: Monza–Venezia
18.00: Internazionale–Juventus (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
20.45: Fiorentina–Roma

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Napoli

8

6

1

1

15–  5

+10

19

  2. Internazionale

8

5

2

1

17–  9

  +8

17

  3. Juventus

8

4

4

11–  1

+10

16

  4. Udinese

9

5

1

3

12–11

  +1

16

  5. Milan

8

4

2

2

16–  9

  +7

14

  6. Fiorentina

8

3

4

1

15–  8

  +7

13

  7. Atalanta

8

4

1

3

18–13

  +5

13

  8. Lazio

8

4

1

3

14–12

  +2

13

  9. Torino

8

3

2

3

14–14

    0

11

10. Roma

8

2

4

2

  8–  6

  +2

10

11. Empoli

8

2

4

2

  6–  5

  +1

10

12. Bologna

8

1

6

1

  9–11

  –2

  9

13. Verona

8

3

5

12–15

  –3

  9

14. Como

8

2

3

3

11–15

  –4

  9

15. Cagliari

9

2

3

4

  8–15

  –7

  9

16. Monza

8

1

4

3

  8–  9

  –1

  7

17. Parma

8

1

4

3

11–13

  –2

  7

18. Genoa

8

1

3

4

  7–17

–10

  6

19. Lecce

8

1

2

5

  3–18

–15

  5

20. Venezia

8

1

1

6

  5–14

  –9

  4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik