A régiót sújtó áradások miatt elhalasztották a Bologna–Milan bajnokit – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 15:54
Nem rendeznek mérkőzést szombaton Bolognában (Fotó: Getty Images)
Az Emilia Romagnát sújtó áradások és földcsuszamlások miatt elhalasztották a Bologna–Milan mérkőzést az olasz élvonal (Serie A) 9. fordulójában – írja a Corriere dello Sport.

Első körben Bologna polgármestere és prefektusa jelezte, hogy nem támogatják a meccs eredeti helyszínen való megrendezését. Ezt követően ugyan szóba került, hogy a találkozót semleges helyszínen, zárt kapuk mögött játsszák le (Empoli és Como merült fel, mint lehetséges „beugró”), de a felek végül a ligával való egyeztetést követően a halasztás mellett döntöttek. A találkozó pótlásáról a későbbiekben döntenek a szervezők.

„A mérkőzést elhalasztották, én pedig érthetetlennek tartom a döntést. A polgármester a zárt kapus meccsbe sem ment bele, magam sem tudom, miért. Nincs mit tenni, meghajtjuk fejünket a döntése előtt”kommentálta a helyzetet Paolo Scaroni, a Milan elnöke.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Napoli861115–5+10 19 
2. Internazionale852117–9+8 17 
3. Juventus84411–1+10 16 
4. Milan842216–9+7 14 
5. Fiorentina834115–8+7 13 
6. Atalanta841318–13+5 13 
7. Lazio841314–12+2 13 
8. Udinese841310–11–1 13 
9. Torino832314–1411 
10. Roma82428–6+2 10 
11. Empoli82426–5+1 10 
12. Bologna81619–11–2 
13. Verona83512–15–3 
14. Como823311–15–4 
15. Cagliari82338–13–5 
16. Monza81438–9–1 
17. Parma814311–13–2 
18. Genoa81347–17–10 
19. Lecce81253–18–15 
20. Venezia81165–14–9 

 

Legfrissebb hírek

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
1 órája

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
21 órája

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
22 órája

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:39

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik