A Fiorentina öt gólt vágott a Roma kapujába

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 23:00
Nagyon simán nyert a Fiorentina (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 9. fordulójában a Fiorentina 5–1-re kiütötte az AS Romát.

Hamar előnybe került a Fiorentina, Moise Kean egy pompás támadás végén lőtt 14 méterről a bal alsóba, majd tizenegyeshez jutottak a hazaiak, Lucas Beltrán pedig a bal alsóba gurította a labdát. A firenzeiek továbbra is veszélyesebbek voltak, de szépített a Roma: Manu Konére későn léptek ki a védők, így 22 méterről ellőtte a labdát, ami a bal alsóba vágódott. Sokáig nem örülhettek a vendégek, mert két perccel később Edoardo Bove zavartalanul adhatott középre balról, Kean pedig becsúszva két méterről a kapuba lőtt, így visszaállt a kétgólos különbség.

A szünet után hét percet kellett várni a violák újabb góljára, amikor Bove betört a tizenhatoson belülre, ahol már nem merték bántani, és a bal alsóba lőtt. Ezt követően a Fiorentina már kevésbé erőltette a góllövést, miközben egyébként emberelőnybe került, mert Mario Hermoso a 65. percben megkapta a második sárga lapját Dodo visszahúzása miatt. Még egyszer azért megzörrent a fővárosiak hálója, Yacine Adli szöglete után Christian Kouame bólintott, Mats Hummels pedig szerencsétlen fejelt bele, és a labda a saját kapujának jobb alsó sarkába hullott.

A Fiorentina minden sorozatot figyelembe véve zsinórban az ötödik mérkőzését nyerte meg, miközben a Roma vendégként továbbra is nyeretlen az idényben. 5–1

OLASZ SERIE A
9. FORDULÓ
Fiorentina–Roma 5–1 (Kean 9., 41., Beltrán 17. – 11-esből, Bove 52., Hummels 71. – öngól, ill. Koné 39.)
Kiállítva: Hermoso (65., Roma)
Korábban
Internazionale–Juventus 4–4 (Zielinski 5., 37. – mindkettőt 11-esből, Mhitarjan 35., Dumfries 53., ill. Vlahovics 20., T. Weah 26., Yildiz 71., 82.)
Parma–Empoli 1–1 (Charpentier 80., ill. W. Coulibaly 35. – öngól)
Lazio–Genoa 3–0 (Noslin 21., Pedro 86., Vecino 90+5.)
Monza–Venezia 2–2 (Kiriakopulosz 23., Djuric 44., ill. Ellertsson 15., Svoboda 39.)

Szombaton játszották
Atalanta–Verona 6–1 (De Roon 6., Retegui 9., 58., De Ketelaere 14., Lookman 29., 34., ill. A. Sarr 42.)
Napoli–Lecce 1–0 (Di Lorenzo 73.)
Bologna–Milan – az időjárás miatt elhalasztva
Pénteken játszották
Udinese–Cagliari 2–0 (Lucca 38., K. Davis 78.)
Kiállítva: Makoumbou (30., Cagliari)
Torino–Como 1–0 (A. Njie 75.)

   
A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Napoli971116–5+1122
2. Internazionale953121–13+818
3. Juventus94515–5+1017
4. Fiorentina944120–9+1116
5. Atalanta951324–14+1016
6. Lazio951317–12+516
7. Udinese951312–11+116
8. Milan842216–9+714
9. Torino942315–14+114
10. Empoli92527–6+111
11. Roma92439–11–210
12. Bologna81619–11–29
13. Como923411–16–59
14. Cagliari92348–15–79
15. Verona93613–21–89
16. Monza915310–11–18
17. Parma915312–14–28
18. Genoa91357–20–136
19. Venezia91267–16–95
20. Lecce91263–19–165

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik