Serie A: az Inter nem tudott nyerni a Monza vendégeként, maradt a Napoli a tabella élén

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.15. 22:40
Az ezúttal sárga mezben játszó Inter megszenvedett a Monza otthonában (Fotó: Getty Images)
A bajnoki címvédő Internazionale meglepetésre 1–1-es döntetlent játszott a Monza otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 4. fordulójának vasárnap esti találkozóján.

A bajnokságban eddig veretlen Inter azzal a tudattal lépett pályára a még nyeretlen Monza vendégeként, hogy amennyiben begyűjti a három pontot, akkor átveszi a vezetést a tabellán.

Simone Inzaghi csapata azonban gyengélkedett az este, és még annak is örülhetett, hogy legalább az egyik pontot megmentette. A gól nélküli első félidő után a 81. percben még rosszabbra fordult a milánóiak helyzete, a Monza ugyanis Dany Mota góljával váratlanul megszerezte a vezetést a találkozón.

A folytatásban a vendégek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, és a 88. percben siker is koronázta a próbálkozásokat: Denzel Dumfries volt eredményes, ezzel döntetlenre alakult a találkozó. A győztes találatot már nem tudta megszerezni a milánói csapat, amely így elszalasztotta a lehetőséget, hogy élre álljon a bajnokságban – de a veretlenség legalább megmaradt. 1–1

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ 
Monza–Internazionale 1–1 (Mota 81., ill. Dumfries 88.)
KORÁBBAN
Cagliari–Napoli 0–4 (Di Lorenzo 18., Kvarechelia 66., Lukaku 71., Buongiorno 90+3.)
Atalanta–Fiorentina 3–2 (Retegui 21., De Ketelaere 45., Lookman 45+1., ill. Martínez Quarta 15., Kean 32.)
Torino–Lecce 0–0

HÉTFŐN
18.30: Parma–Udinese
20.45: Lazio–Hellas Verona (Tv: Match4)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Como–Bologna 2–2 (Casale 5. – öngól, Cutrone 53., ill. Castro 76., Iling-Junior 90+1.)
Empoli–Juventus 0–0
Milan–Venezia 4–0 (Hernandez 2., Gabbia 16., Pulisic 25. – 11-esből, Abraham 29. – 11-esből)
Kiállítva: Nicolussi Caviglia (Venezia, 73.) 

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. Napoli

4

3

1

9–4

+5 

  2. Internazionale

4

2

2

9–3

+6 

  3. Juventus

4

2

2

6–0

+6 

  4. Torino

4

2

2

5–3

+2 

  5. Udinese

3

2

1

4–2

+2 

  6. Hellas Verona

3

2

1

5–3

+2 

  7. Empoli

4

1

3

3–2

+1 

  8. Atalanta

4

2

2

8–8

  9. Milan

4

1

2

1

9–6

+3 

10. Genoa

4

1

2

1

4–5

–1 

11. Lazio

3

1

1

1

6–5

+1 

12. Parma

3

1

1

1

4–4

13. Lecce

4

1

1

2

1–6

–5 

14. Fiorentina

4

3

1

5–6

–1 

15. Monza

4

3

1

3–4

–1 

16. Roma

4

3

1

2–3

–1 

17. Bologna

4

3

1

4–7

–3 

18. Como

4

2

2

3–7

–4 

19. Cagliari

4

2

2

1–6

–5 

20. Venezia

4

1

3

1–8

–7 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik