Az Inter és a Milan sem támogatja a San Siro jelenlegi felújítási tervét

Vágólapra másolva!
2024.09.13. 16:22
A következő években még a San Siro lesz a milánói csapatok otthona (Fotó: Getty Images)
Milánó egyik nagy klubja, az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő Internazionale és az AC Milan sem támogatja a San Siro Stadion felújítási tervét.

Giuseppe Sala, Lombardia székhelyének polgármestere pénteken jelentette be, hogy a Bajnokok Ligája-résztvevő klubok nemet mondtak a felújítási tervek elkészítésével megbízott tervezőiroda javaslatára.

„Részletes műszaki és fenntarthatósági elemzésekkel készültek, és arra a következtetésre jutottak, hogy ezt a projektet nem lehet gazdaságosan megvalósítani, így más irányba szeretnének elindulni” – fogalmazott a városvezető.

Az 1926-ban épült, 80 ezer néző befogadására alkalmas San Siro – hivatalos nevén Guiseppe Meazza – Stadion régóta nem felel meg a modern kor igényeinek, a két milánói csapat pedig hosszú ideje keresi a megoldást a problémára.

A létesítmény felújítása mellett szóba került már egy teljesen új, de ismét közös stadion építése a mostani közvetlen szomszédságában – ez ugyanakkor sok helyi lakos tiltakozását kiváltotta –, de a két klub külön-külön is keresi a megoldást: az Internazionale a város déli részén fekvő Rozzano és Assago környékén, a Milan San Donato Milanesében egy szintén 70 ezer néző befogadására alkalmas saját stadion építésének előkészületeit végzi.

Jelen állás szerint a San Siro Stadionban lesz a 2026-os téli olimpia megnyitója, valamint a Bajnokok Ligája 2027-es fináléja is. Utóbbi sorozat 2026-os csúcsmeccsét a Puskás Arénában rendezik majd.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08
Ezek is érdekelhetik