Olivier Giroud elhagyja a Milant, az MLS-ben folytatja – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.13. 16:33
Olivier Giroud (Fotó: Getty Images)
Olivier Giroud, az AC Milan világbajnok csatára a vörös-fekete klub honlapján közzétett videóban jelentette be, hogy az idény végén elhagyja a hétszeres BEK/BL-győztes csapatot és az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) folytatja pályafutását.

„Azért vagyok itt, hogy elmondjam: a következő két meccsem lesz az utolsó a Milan színeiben. Pályafutásomat az MLS-ben folytatom. Büszke vagyok mindarra, amit a Milanban töltött három idény során elértem, s szerintem most van itt az ideje, hogy közöljem a döntésem. Milánói kalandom tehát az évad végén véget ér, de a Milan örökké a szívemben marad” – mondta a videóban Olivier Giroud

Noha a videóban a francia csatár következő klubjáról nem esett szó, egybehangzó sajtóhírek szerint a Los Angeles FC-ben láthatjuk a francia válogatott mindenkori góllövőlistáját vezető játékost, ahol válogatottbeli csapattársával, Hugo Llorisszal játszhat együtt. 

Olasz labdarúgás
2024.04.24. 10:22

Serie A: Olivier Giroud távozik az AC Milantól – sajtóhír

A világbajnok francia támadó 2025 decemberéig ír alá a Los Angeles FC-nél.

 

Legfrissebb hírek

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 18:45

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 22:55

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:58

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:11

Dovbik fejese döntött, a Roma legyőzte a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 20:39

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41
Ezek is érdekelhetik