Serie A: elutasították az Inter, a Milan, a Juventus és a Roma indítványát

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.12. 16:27
Minden marad a régiben (Fotó: Getty Images)
Az olasz liga hétfőn úgy döntött, hogy húszcsapatos marad az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság.

Az Internazionale, az AC Milan, a Juventus és az AS Roma azt indítványozta, hogy a mezőnyt 18 együttesre csökkentsék, de a liga képviselői ezt elutasították.

„A liga közgyűlésen a tagok megerősítették a Serie A jelenlegi, húszcsapatos formátumát” – jelentette be a szervezet.

A négy nagy klub könnyíteni szerette volna a hazai menetrendjét a nemzetközi szereplésre való tekintettel, de egyetlen másik együttes sem állt a kezdeményezés mellé, így az európai porondon szintén gyakran érdekelt SSC Napoli, SS Lazio, Fiorentina és Atalanta is azonnal elutasította a javaslatot.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
20 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12
Ezek is érdekelhetik