Serie A: De Rossi lett Mourinho utódja a Roma kispadján – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.16. 14:09
null
Daniele De Rossi (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalban (Serie A) érdekelt AS Roma a hivatalos honlapján közölte, hogy a jelenlegi idény végéig Daniele De Rossi lesz a csapat vezetőedzője.

„Hihetetlen érzés, hogy leülhetek a csapat kispadjára. Mindenki tudja, mit jelent számomra a Roma, de nálam már az előttünk álló munka élvez prioritást. Nincs választásunk: versenyképesnek kell lennünk és küzdenünk kell a céljainkért” – nyilatkozta a klubhonlapnak Daniele De Rossi.

A 40 esztendős De Rossi generációjának egyik legjobb középpályása volt. A Roma saját nevelésű játékosaként összesen 616 tétmeccsen szerepelt a„farkasok” színeiben, s 63 gólt szerzett. 2001-től 2019-ig szerepelt a Roma felnőttcsapatában, majd az argentin Boca Juniorsnál fejezte be pályafutását 2020-ban. A Romával két Olasz Kupát és egy Szuperkupát, míg a Bocával egy argentin bajnokságot nyert. Az olasz válogatottban 117 meccsen 21 gólt szerzett, 2006-ban világbajnokságot nyert az squadra azzurra tagjaként.

Az UEFA Pro licencét nemrégiben megszerző De Rossi eddigi egyetlen edzői munkáját 2022 októberében vállalta el az akkor másodosztályú SPAL-nál, de a ferrarai klub négy hónap után menesztette a nem megfelelő eredmények miatt.

 

 

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
3 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
6 órája

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Daniele De Rossi vette át a Genoa irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.06. 14:09

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22
Ezek is érdekelhetik